Győr+
2015.09.21. 08:55

Megyei delegáció járt a német testvérmegyében

A baden-württembergi Enzkreis Járás és Pforzheim város vendégeként az elmúlt héten négynapos látogatáson Németországban járt a Megyei Közgyűlés Németh Zoltán által vezetett delegációja.

A látogatásra Karl Röckingernek, Enzkreis járás elöljárójának meghívására került sor, s magyar partnerük mellett német barátaink meghívták a találkozóra lengyel (Myslowice) és olasz (Reggio Emilia) testvérkapcsolatukat is, jóllehet utóbbi képviselői a programon mégsem tudtak részt venni. Az oda- és visszautazás mellett két teljes nap állt rendelkezésre a szakmai programok megvalósítására. A vendéglátók nagyon feszes, ugyanakkor rendkívül érdekes és tartalmas programot állítottak össze.

 

A résztvevő régiók alapos bemutatkozásuk során kitértek gazdasági, kulturális, tudományos erősségeikre, valamint az egyes területek előtt álló kihívásokra. A felek látogatásának középpontjában az egész Európát érintő menekült-kérdés, a környezet- és klímavédelem mellett a közigazgatási rendszerek felépítése és a gazdaság helyzete állt. A német partnereknek komoly kihívást jelent a a folyamatosan érkező menekültek elhelyezése, ennek megoldása érdekében sokszor áldozatokat hoznak. A lengyel és magyar delegációk több menekülttáborba is ellátogattak, melyek között volt olyan, amely egy működő iskola tornatermében működött.

 

A klímavédelem témakörében a vendégek megismerkedhettek egy újonnan épült óvodával, mely a nap, a levegő és a föld hőjét használja a fűtéshez. A fűtési rendszert az építő szakértői mutatták be a vendégeknek. A meghívók kedves gesztusként körbevezették a vendégeket abban a hivatali tárgyalóteremben, melyben a magyar-német és a lengyel-német együttműködés és számos látogatás tárgyi emlékeit, hivatalos dokumentumait őrzik.

 

Egyik megható pillanata volt a látogatásnak, mikor a delegáció tagjai a Pforzheim közeli Neulingenben – útjukba egy rövid megállót beiktatva – koszorút helyeztek el az ottani ’56-os emlékműnél. (Az emlékművet a Német-Magyar Baráti Társaság állította, s azt a Magyarországon is telephellyel rendelkező Provertha cég tulajdonos vezetőjének felesége, Rosemarie Szalai pforzheimi képzőművész készítette a fertőrákosi kőfejtőből származó talapzatra.)

 

A látogatók bepillantást nyerhettek a járási szakiskolában zajló duális képzésbe, s megtekinthették az idén Mühlackerben rendezett kertészeti kiállítást, mely tulajdonképpen Baden-Württemberg tartomány évente meghirdetett város rehabilitációs programja. A német, a lengyel és a magyar résztvevők együtt gondolkodtak a további együttműködés lehetőségeiről, s konkrét együttműködési területeket is megfogalmaztak. Továbbra is részt vehetnek magyar és lengyel fiatalok Németországban szervezett nyelvtanfolyamon, s egyéb közös programokra i s sor kerül.

 

Megyénk és Enzkreis járás együttműködése sok éves múltra tekint vissza, hiszen a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat 2001-ben írta alá együttműködési szándéknyilatkozatát a baden-württembergi Enzkreis járással, amit a 2007-ben kötött együttműködési megállapodással meg is erősítettek. A két régió közti együttműködés évek óta töretlen, kölcsönös szakmai látogatások jellemzik, s a vezetők folyamatosan keresik a további közös munka lehetőségeit.

 

Összeállította: dr. Lakatosné dr. Novák Éva