Győr+
2016.09.30. 11:15

Minden egyes cselekedet számít

Veres András megyéspüspök tartott előadást a Győri Hittudományi Főiskolán.

Szeptember 28-án 18 órakor dr. Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke tartotta meg nyitóelőadását a Győri Hittudományi Főiskola Hitünk és életünk címmel indult szabadegyetemének a gazdasági válság erkölcsi okairól és következményeiről. A Győri Szeminárium kápolnájában, nagyszámú közönség jelenlétében megtartott előadást megelőző köszöntőben dr. Lukácsi Zoltán, a szeminárium rektora és dr. Varga Józsefné szakigazgató.

Veres András elmondta, a mai társadalmat az általános hedonizmus, a fogyasztói szemlélet, és a még több pénz utáni vágy jellemzi, aminek következménye, hogy a teremtett dolgok uralkodnak az emberen. Ha az emberek elvesztik hitüket, nem ismerik meg az igazi örömöt, akkor a pénzszerzés és vásárlás rabjaivá válnak. Hangsúlyozta, a társadalom nagy betegsége, hogy hiányzik a szeretetre épülő igazságosság, mely összeegyeztethetetlen azzal, ha a javak nagy részét egy szűk kör birtokolja, és mások nem részesülhetnek belőle. A gazdasági válságnak pedig pontosan ez az egyik oka.

Veres András a válság erkölcsi következményeiről is szólt, első helyen említve a munkanélküliséget, mely a munkához való viszonyt teszi tönkre, és generációkon átívelő a hatása. Elterjedt és téves felfogás, hogy munka helyett kapcsolati tőkéből meg lehet élni, aminek az okai a szocialista diktatúra óta megmaradtak: az elszámoltatás hiánya, a téves gazdaságpolitika és a korrupció. Tovább súlyosbítják a helyzetet az alacsony bérek, a szociális támogatások rendszerének problémái és a szektorális fizetésemelések, melyek növelik a társadalmi feszültséget.

Az előadó kitért a fogyatékkal élők helyzetére is: a róluk való gondoskodás, számukra megfelelő munkahelyek biztosítása nem jótékonyság, hanem kötelesség, közfeladat, melyben nem lenne szabad szűkmarkúnak lenni.

Kiemelte, az erkölcsi hanyatlás súlyosabb, mint a gazdasági válság, azonban a helyzet megoldására jó kezdet a kötelezően választható iskolai hittan- vagy etikaoktatás. Ma, amikor minden erkölcsi értéket megkérdőjeleznek a nihilizmus és cinizmus Európájában, mindnyájunk kötelessége embertársaink javáért és az istenképiségből fakadó jogaiért szót emelni. Minden egyes cselekedet sokat számít, és sose felejtsük: „A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, én legyőztem a világot.” (Jn 16,33)

A Győri Hittudományi Főiskola Hitünk és életünk Szabadegyetemének következő előadását dr. Martos Levente Balázs a Győri Szeminárium prefektusa tartja október 19-én, 18 órakor a szeminárium dísztermében.

 

forrás: Győri Egyházmegye