Győr+
2015.08.29. 11:55

Minden idők legnagyobb maratoni világbajnoksága lesz

Minden idők legsikeresebb világbajnokságát szeretnék megrendezni Győrben, a nemsokára kezdődő maratoni kajak-kenu vb-n. A nyári főpróbák jól sikerültek, most pedig már a hajrára készülnek mind a versenyzők, mind a szervezők. Alig két héttel a rajt előtt kérdeztük a szervezőbizottság elnökét, a vezetőedzőt és néhány főszereplőt.

Takács Kincső – világ- és Európa-bajnok kenus

 

 

Közeledik a világbajnokság időpontja. Izgulsz már?

Egyelőre még a síkvízi vb hatása alatt vagyok, most próbálom még csak átállítani magam, hogy már a hosszú távra kell gondolni. Még előttünk van az országos bajnokság is, azután kezdjük meg az igazi maratoni felkészülést, de már nagyon várom.

A két vb-éremmel hangolódni, ennél jobb nem is kell?

Igen. Eddig nem igazán készültünk még a maratonira, az utóalapozásban eveztünk hosszabbakat, illetve tavasszal. Tehát nem áll tőlünk távol, de speciálisan erre a távra most kezdünk el majd készülni. Már nagyon várom és a gyorsítások, amit sokat gyakoroltunk, jól fog jönni a maratonihoz is.

Ha távolabbra nézünk, mik a célok?

Nemrég tudtuk meg, hogy a női kenu véglegesen is olimpiai szám lesz Tokióban, így a hosszú távú célom nem is lehet más, mint ez. Olimpiai aranyra persze még nem merek gondolni, de mindent megteszek érte. Rövid távon pedig: jól teljesíteni az előttem álló versenyeken.

 

 

Lakatos Zsanett – világ- és Európa-bajnok kenus

 

 

Múlt héten gyorsasági vb, nemsokára pedig már maratoni. Mennyire nehéz rövid időn belül átállni a két táv között?

Őszintén megvallva, még nekem sem sikerült átállnom a maratonira, még előttünk az OB, kell még egy hét, hogy újra megszokjam a monotonabb dolgokat, hosszabb evezéseket, de már nagyon várom. Ilyenkor átállni másabb, mint év elején, mert akkor hosszabb távokkal kezdünk, most viszont a 10 másodperchez képest a 10 km teljesen más lesz, de meg fogjuk oldani.

Már az első válogatón kivívtad a vb-szereplést, mennyire volt nehéz ez a feladat?

Szerintem májusban könnyebb volt, mint most, legalábbis ahogy én ezt láttam. Most kevesebb a víz, illetve nagyobb a futópálya az előbbi miatt, így magasabb dombot kell megfutni.

Várod már a maratoni rajtot?

Már nagyon! Kíváncsi vagyok, mit hoz ki belőlünk a hazai környezet, és arra is kíváncsi vagyok, milyen országok jönnek el. Ez lesz az első maratonink női kenuban, kíváncsian várom, hogy a sprintelők, akik nemzetközi szinten is erősek, eljönnek-e egyáltalán, és hogy bírják ezt a távot.

 

 

Kadler Gusztáv – a világbajnokság szervezőbizottságának elnöke

 

 

Hogy állunk, nagyjából két héttel a vb előtt?

Őszintén megvallva, én is izgulok, ha körülnézünk itt a helyszínen, több tényező miatt is. A víz az sajnos nagyon alacsony, bízom benne, hogy egy fél métert még nő a hátralévő időben, hogy tökéletes versenyt tudjunk rendezni. A partrendezés is még messze van az ideálistól. A világbajnokság szervezési munkáival viszont jól állunk. A végső kialakításokat tervezzük, és jövő héten már el is kezdődik az építkezés az Aranyparton, a sátrakat, a lelátókat, a kivetítőket állítják fel. A csapatok gőzerővel jelentkeznek, már átléptük a negyven országot a jelentkezők számában. Nagyon nagyszabású verseny lesz, remek kiegészítő programokat tervezünk, lesznek kézműves bemutatók, szigetközi települések bemutatói, a legmodernebb sporteszközöket is meg lehet nézni. Nem mellékesen, a versenyzők persze a világ legjobbjai lesznek itt. Már jelentkeztek régi és tavalyi világbajnokok, érmesek, én pedig bízom benne, hogy a Csay Reni megvédi a vb-címét, a győriek pedig érmekkel fognak hazatérni.

Ez a negyven ország hány indulót takar? Mennyien leszünk a győri vb-n?

Csaknem ezren vesznek részt a versenyen, de azt is tudni kell, hogy ez a viadal egyben masters világkupa is. Ezer hivatalos résztvevőnél már tartunk, lehet, hogy kicsit több is lesz majd. Az már 100%, hogy minden idők legnagyobb maratoni világbajnoksága lesz, hiszen ennyi ország, ennyi résztvevővel még sohasem vett részt vb-n.

 

 

Weisz Róbert – a maratoni szakág vezetőedzője

 

 

Alig két hét van hátra a rajtig, készen állunk?

Kettébontanám ezt a kérdést. Ha a partrendezést nézzük, nem állunk túl jól, remélem, a hátralévő időben bele tudnak húzni e téren, és mire érkeznek a versenyzők, majdnem kész állapotok tudják fogadni őket. A másik része pedig a válogatott. Megérkezett a magyar csapat már Győrbe, most már itt készülnek tovább, itt edzőtáboroznak. Ez nagy előnyt jelent számunkra, hiszen ez alatt az idő alatt megismerhetik a pályának minden zeg-zugát. Láthatjuk azt is, hogy nagyon alacsony a vízállás, és ez nagymértékben nem is fog várhatóan változni a vb-ig. Ezért nagy előnyt jelent, hogy minden négyzetcentiméterét kiismerik a pályának a mieink, hol vannak kövek, hol vannak alacsonyabb-nagyobb részek, hol tudnak elhaladni úgy, hogy nem akad fent a hajójuk.

Azért imádkoztok egy kis esőért?

Igen, nagyon. Nekünk az lenne fontos, hogy Ausztriában és Németországban a Duna vízgyűjtő területein essen eső, és az itt is változást jelentene a vízszintben. Múlt héten is így volt, akkor fél métert emelkedett is, aztán azóta már 40 cm-t apadt. Azért bízunk benne, hogy növekedni fog a vízszint, mire kezdődik a verseny.

 

Még lehet jegyeket venni a szeptember 11-én kezdődő maratoni kajak-kenu világbajnokságra a Győr+ Pavilonjában és a Baross úti Látogatóközpontban. A napi jegyek minden nap egységesek, diákoknak 450 Ft-ba, míg a felnőtteknek 950 Ft-ba kerülnek.

 

Előzetes program

 

Szeptember 9. (szerda)

K1/C1 és Parakenu versenyszámok

ünnepélyes díjátadás

 

Szeptember 10. (csütörtök)

K2/C2/K2 vegyes és Parakenu versenyszámok

ünnepélyes díjátadás

14:00 Csapatvezetői értekezlet

Versenybírói értekezlet

20:00 Megnyitó ünnepség (Dunakapu tér)

 

Szeptember 11. (péntek)

09:00 K1 Női Ifjúsági 18,5 km

09:05 C1 Női Felnőtt 22,2 km

09:10 C1 Női Ifjúsági 18,3 km

11:30 K1 Női U23 22,2 km

11:33 C1 Férfi Ifjúsági 18,3 km

13:45 Eredményhirdetések 1. csoport

14:45 K1 Férfi U23 26,1 km

14:48 C1 Férfi U23 22,2 km

17:00 Eredményhirdetések 2–3. csoport

 

Szeptember 12. (szombat)

09:00 K1 Férfi Ifjúsági 22,2 km

09:03 K2 Női Ifjúsági 18,3 km

11:30 K1 Női Felnőtt 26,1 km

11:35 C1 Férfi Felnőtt 26,1 km

14:00 Eredményhirdetések 1. csoport

14:45 K1 Férfi Felnőtt 30 km

17:00 Eredményhirdetések 2–3. csoport

Szeptember 13. (vasárnap)

09:00 K2 Férfi Ifjúsági 22,2 km

09:05 C2 Férfi Ifjúsági 18,3 km

11:30 K2 Női Felnőtt 26,1 km

11:33 C2 Férfi Felnőtt 26,1 km

13:45 Eredményhirdetések 1. csoport

14:30 K2 Férfi Felnőtt 30 km

16:45 Eredményhirdetések 2–3. csoport és záróünnepség

 

Fotó: Győr+archívum –  Marcali Gábor