Mindenki karácsonyfái Győrben
Hétfőn állították fel a Széchenyi téren azt a 10 méter magas, mintegy 20 éves nordmann fenyőt, amely a város karácsonyfája lesz idén. A különösen szép fenyőfa lakossági felajánlásból származik.
Élőhelyén, Tényőn a Külső-sor utcában lévő magántelken a növény jelentősen túlnőtte az életterét. Az ingatlan tulajdonosa emiatt úgy döntött, szívesen látná közterületen, Mindenki karácsonyfájaként az időközben megkedvelt fát. Az egyeztetéseket követően a Győr-Szol Zrt. koordinálásában, alpintechnika bevonásával hétfőn reggel megtörtént a fenyő szakszerű kivágása. A fát platós teherautón szállították a Széchenyi térre, ahol befaragták, majd beállították a tér korábbi fejlesztésekor erre a célra kialakított karácsonyfa tartóba. Az óriásfenyőt az eldőlés ellen acél sodronyok védik az esetleges szélben.
A hagyományoknak megfelelően Győr városrészeinek központjaiban, illetve a városi köztemetőkben lesznek láthatóak a Mindenki karácsonyfái, amelyek 2018-ban összesen 42 helyszínen díszlenek november 30-ától. 20 helyen meglévő, élő fa az ünnep szimbóluma, 22 helyszínen pedig fát állítottak. Az égősorok felszerelését Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezete koordinálja.
A Győr-Szol Zrt. szervezésében a hét elején fenyő girlandok kerülnek a Városháza főbejáratára, a Kormányhivatal épületére, valamint a Jókai és a Révai parkolóházak homlokzatára.
Mindenki karácsonyfái Győrben:
1. Adyváros: Ifjúság krt. 77. sz. előtt (támfal mellett)
2. Adyváros: Ifjúság krt. 38. sz. mellett (támfal mellett)
3. Adyváros: Kuopio park
4. Adyváros: Szigethy Attila út- Szabolcska u. sarok
5. Adyváros: Szigethy Attila út- Szabolcska u. sarok
6. Adyváros: Nővérszállóval szembeni zöldterület, Tihanyi Árpád út mellett
7. Bácsa: Új Bácsai út – Szabadrév utca kereszteződése
8. Bácsa: Bácsai út – Votinszky u. sarok
9. Bácsa: István király út – Fenyőszer u. sarok
10. Belváros: Széchenyi tér
11. Belváros-Városrét lakópark: Gyóni Géza sétány
12. Gyárváros: Mátyás tér
13. Gyirmót: Zúgó
14. Győrszentiván: Váci Mihály út – Déryné út kereszteződése
15. Győrszentiván: Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ udvara
16. Jancsifalu: Ipar u. OMV kúttal szembeni „Papagáj ltp.”
17. József Attila ltp.: ABC előtt
18. Kismegyer: Sági út – Arató utca kereszteződése
19. Likócs: Pesti út – Kövecses u. játszótér
20. Marcalváros I.: Aluljáró
21. Marcalváros I.: Nagy Imre út – Lajta út sarok
22. Marcalváros II.: TESCO – OTP – Gyógyszertár
23. Ménfőcsanak: Győri út – Győzelem úti park
24. Ménfőcsanak: Sokorópátkai út – Győri út körforgalom
25. Nádorváros: Bem tér
26. Nádorváros: Vásárcsarnok előtti tér
27. Pinnyéd: Művelődési ház mellett
28. Révfalu: Révfalui híd szennyvízátemelő melletti zöldterület
29. Sárás: 14-es sz. főút – kerékpárút közötti zöldterület
30. Szabadhegy: Rózsák tere
31. Sziget: Kígyó utca – Radnóti Miklós utca kereszteződése
32. Újváros: Liget utcai emlékkereszt
33. Újváros: Kossuth szobor mellett
Mindenki karácsonyfái a győri köztemetőkben:
1. Koroncói úti temető
2. Malomsori temető
3. Nádorvárosi köztemető régi bejáratánál
4. Nádorvárosi köztemető új bejáratánál
5. Révfalui temető
6. Sugár úti temető
7. Szabadhegyi új temető
8. Templom úti temető
9. Újvárosi temető
A Győr-Szol Zrt. ezúton fejezi ki köszönetét azon lakosoknak, akik saját fenyőfájukat ajánlották fel a városi közterületek adventi díszítésére. Fenyőfa felajánlók 2018 Karácsonyára: Bodnárné Bodor Ibolya, Bóka Zsigmond, Boros Róbertné, Brányi Árpád, Dr. Luksics Balázs, Ecker Gyula, Fazék Béláné, Fodor József, Garami Éva Katalin, Herold Tamás, Ifj. Szaló Ferenc, Kánai Katalin, Király László, Konczos Márta, Langex Kft., Mitring Tibor, Molnár Gábor, Molnár Mária, Morvay család, Nagy István, Németh Andrea, Németh Jánosé, Szeles Tamás, Tóth Margit, Varga Istvánné
Kép és szöveg: Győr-Szol Zrt.