Mit lehet szeretni Győrben?

Győr+
2014.05.12. 15:02

Van, aki a város „bölcsességét és izgágaságát” szereti, más a folyóit és panorámáját kedveli. Vagy úgy egyben az egészet. Ismert győri embereket kérdeztünk meg arról, miért kötődnek hozzá, s mit lehet szeretni ebben a városban?

„Szívemhez az egész város közel áll”

 

 

– Kedvenc helyem Győrben, nem más, mint a színház. A pincétől a padlásig szeretem az épületet. A színház illatát, a megtelt nézőterét, a kemény munkával töltött napokat imádom – vallomásnak beillő válasz Kiss János balettművésztől, a Győri Balett igazgatójától.

Elmeséli, hogy mikor az Állami Balettintézetben tanult, vendégségbe jöttek a győri színház építkezését megtekinteni. Ámultan nézte mi épül itt, s ábrándozott arról, hogy egyszer talán majd idejön táncolni.

– Nagy élmény volt számunkra, hogy meghívtak bennünket a színház átadására– emlékezik vissza.

Kiss János szívéhez nem csak a színház, hanem az egész város közel áll. Fantasztikus dolognak tartja, hogy Győr a kultúra-és a sport városa lett.

– Győr szó szerint egy élhető város, ami szemmel láthatóan is folyamatosan fejlődik – hangsúlyozza a Kossuth-díjas igazgató, aki a győri rendezvényeket, fesztiválokat is nagy élvezettel látogatja.

– Jó érzéssel tölt el, hogy ilyenkor ismerős arcokkal találkozik az ember. A fesztiválokon kívül egyre gyakrabban járok ki kézi- és foci meccsekre. Nagyon büszkék lehetünk játékosainkra, öröm nekik szurkolni- számol be élményeiről Kiss János.

 

„Engem minden ide köt”

 


 

 

Gasztonyi Lászlót, a Vill-Korr Hungária Kft. ügyvezetőjét minden Győrhöz köti. Győrben született, tanult, alapított családot, valamint cégét is innen indította el.

– Én az egész Győrt szeretem. Két éve kaptam meg a díszpolgári címet, amire nagyon büszke vagyok.

„Életem nagy ajándékának, eddigi díjaim koronájának tekintem, ennél nagyobb elismerést nem kaphat az ember saját városától” – így nyilatkozott a díjról korábban a cégvezető.

Szerinte Győr sem nem túl kicsi-sem nem túl nagy város, ahol szerencsére van munka, kevés a munkanélküli, s ahonnan három ország fővárosa is könnyen megközelíthető.

– Győr összes programján részt veszünk, legyen ez a Győrkőc fesztivál, a bor-, pálinka vagy táncfesztivál. Színházba is szívesen megyünk – sorolja kedvelt időtöltéseiket.

A tulajdonos cégvezető szerint Győrben minden megtalálható, amire egy európai embernek szüksége van. Ő hamarosan Amszterdamba utazik, s úgy gondolja, az  sem tud neki semmiben sem többet nyújtani Győrnél.

– A folyók közelsége, a rengeteg látnivaló mind azt bizonyítják, hogy Győr szép és élhető város. Kedvenc helyem a Széchenyi tér, a Káptalandomb, kedvenc épületem pedig a Városháza. Ezek ékkövei a városnak, bizonyos értelemben mindannyian szakrális értékek – fejti ki Gasztonyi László.

 

„Szeretem ősiségét és modernitását”

 

 

Horváth Sándor Domonkos, a győri Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár igazgatója egészében és minden részletében úgy szereti Győrt, ahogy van. Elmondása szerint, minden nap felfedezi Győrnek egy olyan szögletét, ami mellett korábban közönyösen elhaladt, most pedig értékelni tudja.

Líraian megfogalmazza, milyennek látja, érzékeli, éli meg a várost:

„Szeretem, amikor napfény és forgatag van, szeretem az éjszakába pislákoló ablakok hangulatát, szeretem a város ébredés előtti pillanatát, amikor halkan nyikordul a csend a hajnalban siető néhányak cipője talpán. Szeretem ősiségét és szeretem modernitását, szeretem bölcsességét és szeretem izgágaságát. Szeretem a kicsiny üzletek bejáratát és a templomok tornyait.

A régi öregek azt mondták azokra a messzi földről érkezett emberekre, akik beilleszkedtek a város életébe: “Győrré vált.” Annak idején nagyon furcsának találtam ezt a kifejezést, ám ahogy az évek telnek, egyre jobban megértem ezt.”

 

 

„Győr ideális hely, legszebb része a Radó sziget”

 

 

 

 

Sági Gézának a Győr-Szol Zrt. elnök-vezérigazgatójának kedvenc helye Győrben saját esküvői fotózásának színtere, a Radó sziget, ami szerinte egyben a legszebb panorámája Győrnek. A víz, a folyó iránti szeretete is csak megerősítette a Radó szigethez való vonzódását.

Kedvenc győri programjai közé a nyárnyitó-és záró koncert, a bor-fesztivál, a Barokk esküvő és a női kézilabda mérkőzések sorolható.

– Győr ideális hely, a munkára, az iskolára, a szórakozásra, a művészetre. Közhelynek tűnik, de valóban egy élhető város – jellemzi települését.

Sági Géza hozzáteszi: az egész családot Győrhöz köti minden, Öttevényre – ahol lakik –  tulajdonképpen csak aludni járnak.

 

 

„Szerelmes vagyok a szülővárosomba”

 

 

 

 

– Nem tudom az életemet elképzelni Győr nélkül – bizonyítja hűségét Horváth Péter, a Révai Miklós Gimnázium igazgatója.

Véleménye szerint a város iránti szeretete már a gyerekkorától megalapozódott, hiszen itt tanult, itt játszott, sportolt, építette karrierjét. Úgy véli, a város minden lehetőséget megadott neki ehhez.

– Én már ilyen méretű városhoz vagyok szokva. Jó, hogy nem kell félni a távolságoktól, az óvodától az egyetemen át egészen a munkahelyig lehetőségünk van itt maradni. Nemcsak a terek, a programok színesítik a várost, hanem a rengeteg ismerős is ide köti az embert. Karrieremet a volt iskolámban építhettem fel. Mondhatni, szerelmes vagyok a szülővárosomba – lelkendezik az igazgató.

Horváth Péter kedvenc helye a Radó sziget, a lenyűgöző folyók miatt, s azért, mert gyerekkorában nagyapjával is ott ladikozott.

A gimnáziumigazgató alapvetően minden győri rendezvényt szeret. Nincs kiemelkedő kedvenc programja, a város forgatagát élvezi.

– A belváros Győr ékszerdoboza. Szeretem a belvárosi nyüzsgést, a két tágas teret, ahol lehet találkozni vagy éppen elbújni – teszi hozzá.

 

Kovács Veronika

Fotó: Győr+ archívum