MOB – Letette az esküt a magyar csapat
Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes jégtáncos mondta el a jövő hét pénteken kezdődő szocsi téli játékokra utazó magyar csapat fogadalomtételének szövegét hétfőn.
Az olimpiai csapat kijelöléséről az olimpiai szekció 96 tagjának volt joga szavazni, s a jelen lévő 72 küldött egyhangúlag fogadta el az előterjesztést. Szocsiba ennek értelmében – jelen állás szerint – 16 magyar sportoló utazhat. A MOB-közgyűlés a szervezet minden eddiginél nagyobb, 11,613 milliárd forintos költségvetését szintén egyhangúlag, 138 támogató szavazattal fogadta el.
A közgyűlés után Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes jégtáncos mondta el a jövő hét
pénteken kezdődő szocsi téli játékokra utazó magyar csapat fogadalomtételének szövegét. A téli játékok legutóbbi magyar érmese, az 1980-as, Lake Placid-i játékokon Sallay András oldalán második Regőczy után a 16 biztos résztvevő közül tizenöten ismételték el az esküt, mivel Berecz Anna alpesi síző külföldön tartózkodik.
Borkai Zsolt MOB-elnök kiemelte, habár a téli olimpián Magyarország nem annyira eredményes, mint a nyárin, de kivívni az indulási jogot legalább annyira felemelő érzés.
A fogadalomtételt követően Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára azt kérte a magyar indulóktól, hogy “nagy lélekkel és szívvel” versenyezzenek
Szocsiban.
A szocsi téli olimpián induló magyar versenyzők névsora a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének hétfői döntése alapján:
rövidpályás gyorskorcsolya:
Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor, Béres Bence, Heidum Bernadett, Lajtos Szandra, Kónya Zsófia, Keszler Andrea, Darázs Rózsa
gyorskorcsolya:
Nagy Konrád
alpesi sí:
Berecz Anna, Miklós Edit, Farkas Norbert
sífutás:
Szabó Milán, Simon Ágnes
sílövészet:
Gombos Károly, Szőcs Emőke
szabadkártyában bízhat:
Pulai Imre (szánkó), Gyarmati Anna (hódeszka), Lykovcán Ágota (gyorskorcsolya)
(MTI)