Nem csak leveleket, szeretetet is kézbesít a győri postás
A tavasz beköszöntével egyre többen ülnek kerékpárra Győrben is, hogy áldozzanak a sport és az egészség oltárán. Sokan szabadidejükben kerekeznek, ám többeknek nélkülözhetetlen közlekedési eszköz munkájuk során. Schmidt György közel negyven éve kézbesíti a leveleket, és naponta akár húsz kilométert is leteker. Talán a friss levegőnek és a rendszeres testmozgásnak köszönhető, hogy a négy évtized alatt mindössze hét napot töltött táppénzen. Szereti a munkáját, mert közben elmerülhet gondolataiban is, így ha a küldemények célba értek, saját érzéseit, véleményét veti papírra, amelyek már könyvalakot öltöttek.
Schmidt György, vagy, ahogy a szabadhegyiek ismerik, „a Gyuri”, 1978. június 28-a óta dolgozik a Magyar Postánál, 1979 májusa óta pedig Győr-Szabadhegy keleti részén kézbesíti a leveleket. Ha pedig a munkának vége, Ikva utcai otthonába tér haza. Itt találkozom vele. A felesége nyit ajtót, mert ő még alszik. Majd a négygyermekes apa, kisebbik fia üdvözöl, néhány perc múlva pedig mosolygós, de álmos tekintetű férfi jelenik meg a nappaliban. „A negyven év alatt többször körbetekertem a Földet, néha már fárasztó” – mondja és hellyel, meg innivalóval kínál. Hamarosan Mici, a család macskája is csatlakozik hozzánk, aki kedélyesen „elbeszélget” gazdájával, majd kiül az erkélyre.
Néhány perce beszélgetünk, de hamar kiderül, hogy miért ragaszkodnak hozzá a körzetében is. Közvetlen ember, aki szívesen mesél mindennapjairól, meg a múltjáról is. „Ilyen kicsi voltam – mutatja –, amikor Kodály Zoltán megsimogatta a fejemet”. A Kálvária utcai Ének-zenei Általános Iskolába járt, játszik gitáron és a trombita is elengedhetetlen társa volt egy évtizeden keresztül. A gitár ott pihen a hátam mögött, az egyik könyvszekrénynek támasztva. Már Lenke néni, egykori osztályfőnöke és magyar tanára megszerettette vele az irodalmat és a könyveket. A középiskolai évek pedig továbberősítették az írás és olvasás iránti szenvedélyét. A Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban tanult, és amikor az ott eltöltött évek szóba kerülnek, szünetet tart, keresi a szavakat. „Ezt nem lehet elmondani, egyszerűen tökéletes volt.” Árad belőle a szeretet, ahogy egykori élményeiről és tanárairól mesél. „Csak paptanáraim voltak, komoly tudással felvértezve, akik a tanítás mellett neveltek is.” A bencés bálok emlékét is csillogó szemekkel idézi fel, ahol kötelező volt öltönyben megjelenni, meghívót pedig alig lehetett szerezni. Fellépett ott a Hungária, az Omega és az Illés is.
Rögtön az érettségi után, friss házasként Somogy megyébe költözött Schmidt György. Egy évet töltött Nágocson egy nevelőintézetben, mint képesítés nélküli nevelőtanár. Amit a bencéseknél tanult, annak ott is hasznát vette. 1978-ban tértek vissza Győrbe, a postán pedig tárt karokkal fogadták. A postás-lét szele 1976-ban csapta meg először, amikor az unokahúgával azon töprengetek, hogy milyen diákmunkát válasszon. „Menj el újságot hordani, korán kell kelni, de jól fizet és tízkor már a strandon vagy” – idézi fel rokona szavait. Az ötletből valóság lett, bement a hivatalba, ahol nem csak az újságokat, hanem leveleket, sőt pénzt is rábíztak. Ő pedig falta a kilométereket a Zrínyi utcában és környékén, az érzés pedig magához húzta, és többé nem eresztette.
Amikor arról kérdezem, hogy a sok-sok év alatt milyen kapcsolat alakult ki a körzetében élőkkel, rám néz, és szívet melengetően elmosolyodik. „Kíváncsiak vagyunk egymásra és pár szót mindig beszélünk. Ha találkozunk, az talán ünnep nekik is, de nekem biztosan, mert ők adják az életemet.”
Felkelünk a fotelből, kicsit kinyújtóztatjuk a lábunkat és körülnézünk a nappaliban. Több polcon filmek sorakoznak, Kenneth Branagh Shakespeare adaptációiért egyenesen rajong. Könyv is akad bőven, Schmidt György szenvedéllyel mesél kedvenc íróiról, Fekete Istvánról, Rejtő Jenőről, Erich Kästnerről és George Orwellről. „Ha van tíz perced, fogj egy könyvet, és akkor olyan jó a világ, hogy az nem igaz!” – mondja és végigsimítja ujját az egyik köteten.
Aztán a szoba sarkában lévő asztalkához lépünk, amelyen egy számítógép található. Ezen született a Smiciapa hangyás gondolatai című gondolatfüzér, amely nyomtatásban is napvilágot látott. Több év termése a kötet, amelyben vélemények, elemzések, versek kaptak helyet. „Smiciapa” szerint is azért ír az író, hogy beszélgessen az olvasóval, ezért vetette papírra a sorokat. „Egyszer egy ismerősöm azt írta nekem a könyvem kapcsán, hogy amikor olvasta, úgy érezte, mintha ott ülnék mellette. Ez nagyon jól esett.”
Miközben ezek a sorok róla mesélnek, könnyen előfordulhat, hogy Schmidt György éppen a kilométereket rója és kézbesíti a leveleket. Ha csenget (lehet, hogy kétszer), nyissanak neki ajtót és ünnepeljék együtt az újabb találkozást.
Kaszás Kornél
Fotó: Marcali Gábor