Nemcsak a szánkkal beszélünk

Győr+
2014.04.27. 20:43

Megint eljöttek a szépszavú középiskolás diákok Győrbe. Az idén már negyvenkilencszer mondták el szabadon választott és a Péchy Blanka által létrehívott Kazinczy- alapítvány által megküldött kötelező szövegeiket. Ebben az évben százötvenen középiskolás jutott a döntőbe, köztük tíz erdélyi, öt vajdasági, hat felvidéki és öt kárpátaljai fiatal.

Az utóbbi öt évben értő, okos szövegmondást hallunk, a korábbiakhoz képest kevesebb a modorosság, a szépelgés – összegzi tapasztalatait Wacha Imre főiskolai docens, a bírálóbizottság elnöke, aki Illyés Gyula szavait idézi: az igényes beszéd kialakítását a gondolkodás tanításával kell kezdeni.

 

– Amikor az ember beszél, a szája jár ugyan, de az eszét és a szívét formálja a nyelv – magyarázza a főiskolai docens.

Wacha Imre szerint a magyar nyelv helyes használata, az értő beszéd meg is követeli, hogy több lépésben előre gondolkodjon az ember. Az angolnál kevesebb lépés is elegendő egy történet megfogalmazásához.

Érdekességként megemlíti: a versenyző fiatalok legalább egy idegen nyelvet jól beszélnek, ám ennek a befolyásoló, kedvezőtlen hatásait nem lehet érzékelni magyar kiejtésükben.

Az idei kötelező szöveg meglehetősen nehéz. Ráadásul a diákok húsz perccel a felolvasás előtt kapták meg, ennyi idő állt rendelkezésükre Sánta Ferenc Móricz Zsigmondról szóló esszéjének megismerésére.

Az Ózdról érkező Molnár Marietta kilencedikes gimnazista, ő az egyik legfiatalabb versenyző.

Szerettem ezt a lelkesítő szöveget, mert az előadása során jól lehetett játszani vele. – mondja a nyitott, felszabadultan szereplő diáklány. Szabadon választott esszéként „Vessünk gátat kiejtésünk romlásának” címmel Kodály-szövegeket vágott össze felkészítő tanára segítségével. Amikor azt kérdezem tőle, hol veszi majd hasznát pályafutása során a szép magyar beszédnek, nem sokat töpreng a válaszon: pszichológusnak készülök, már pedig az a hivatás megköveteli a világos, meggyőző beszédet.

Kis hatásszünet után, babonásan halkabbra fogja szavait és fülbesúgóan megjegyzi: azért azt a vágyamat sem vetettem el, hogy színművész legyek.

A kötelező esszé felolvasására váró fiatalok az úgynevezett „karanténban”, egy nagyobb osztályteremben ülnek. A fellépésük előtt húsz perccel mennek át egy másik terembe, ahol végre kézbe kapják az addig számukra titkos szöveget.

Eközben váltunk pár szót a fővárosból érkező Kozma Katicával. Ő orvosnak készül, azon belül szülész-nőgyógyász szeretne lenni. Másodszor van már itt, nemcsak a szereplés vonzza, hanem a felkészülés folyamata is érdekli.

Papp Ágota a pápai református gimnáziumból jött, ő nem kertel, bátran kimondja: színművész akar lenni. Márai Sándor esszéjét tolmácsolta szabadon választott szövegként.

A győri Kazinczy gimnázium az idén is barátságos és értő szervezője, házigazdája volt az országos döntőnek. Még azok a tanulók is bejöttek segíteni, akik májusban már érettségiznek, van hát tanulnivalójuk bőven.

– Olyan jó hangulata van ennek az iskolának, hogy sajnáljuk itt hagyni – bizonygatják.

Németh Tibor iskolaigazgató megmutatja, melyik írónak, költőnek a műveit választották az idén a fiatalok. Követelmény volt, hogy a mű 20. vagy 21. századi magyar esszé legyen. Ezen belül többek között Márai Sándor, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Szerb Antal, Ottlik Géza, Szabó Magda, Pilinszky János, Háy János, Lackfi János írásai szerepelnek a listán.

– Egyre több olyan esszét választanak, mely nem csak a magyar nyelvet dicsőíti, de saját korosztályuk konfliktusairól is érvényes gondolatokat tud közölni – osztja meg tapasztalatait Wacha Imre.

A verseny vasárnap zárult. A diákok Kazinczy-érme mellett a Kazinczy- és Péchy Blanka-díjakat is kiosztották.. Kazinczy-díjat Batári Antal, az egri Dobó István Gimnázium tanára, Pásztor Sándorné, a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium magyar–ének-zene szakos pedagógusa és Végsőné Fazekas Aranka, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Általános Iskola Jókai Mór Tagintézmények magyartanára vehetett át. Péchy Blanka-díjban Hevérné Tácsik Klára, a balassagyarmati Szondi György Szakközépiskola és Kissné Németh Éva, a mosonmagyaróvári Hunyadi Mátyás Szakközépiskola magyartanára részesült.

gyorplusz.hu