Némethy Györgyné: „Tiszteljétek az elődöket!”
Vendégségben vagyok, Némethy Györgyné reggelivel kínál, és egy százhuszonhárom éves könyvecskéből olvas fel részleteket.
A nappali szoba félig polgári szalon, félig múzeum, a Bálint Mihály utcai földszintes ház két tősgyökeres győri család emlékhelye. A Schlichterek iparosok voltak, Magdika édesapjának órásműhelye, ékszerboltja volt a Baross úton. Az államosítás semmizte ki, de tovább dolgozhatott, csipesszel és órával a kezében halt meg. A másik, a Némethy família dzsentri gyökerű, a felmenők festett portréi egy egész falat eltakarnak, még vármegyei alispán is akad közöttük. A ház egykori ura, a tizenkét éve halott Némethy György a közúti igazgatóságot vezette. Jogot végzett, sportolt, nyolc nyelven beszélt, az özvegy szerint túlságosan is áldott, szerény ember volt.
A könyv, amiből Magdika felolvas, az 1877-ben alapított Győri Csónakázó Egylet első tíz évét meséli el, szerzője Mihálkovics Tivadar, egyik főszereplője a néhai férj nagypapája, Némethy Ernő királyi főügyész, a város első csónakdájának atyja és elnöke. Mihálkovics és Némethy evezős jó barátok voltak, ketten nyújtották be a szabad királyi város tekintetes bizottmányához az első győri csónakház tervrajzos kérelmét. A nyolc hordóra épült vízi házat előbb a hóvihar, később az árvíz tette tönkre, de a 19. század végére csak elkészült a tartós, ma is álló, Radó-szigeti épület. Vendéglátóm, az idős hölgy tiszteletre méltó menedzseri munkát végzett az elmúlt években. Neki köszönhető, hogy a nagypapa nevét Rába-parti sétány viseli, emlékét az idei nyár dereka óta márványtábla őrzi.
Gyanítom, Magdika azért hívott vendégségbe újságírót, hogy nyilvánosan is megköszönhesse mindenkinek a sétánykeresztelőt és az evezősversenybe, ünnepségbe csomagolt táblaavatást. Hosszú a hálára jelöltek sora, így inkább azt az üzenetét másolom ide, ami a fiataloknak szól. „Kedves győri evezősök! Amikor ezt a szép sportot űzitek, húzzátok a lapátot folyóinkon, gondoljatok tisztelettel azokra az elődökre, akik valamikor ugyanígy élvezték a versenyeket, a gyönyörű partok látványát, a vizet, a napfényt.” Az unoka özvegye a márványtábla avatásán is beszédet mondhatott, sok egyéb mellett egy kupába vésett verssort idézett Endrődy Sándortól. A kupát az egylet készíttette az alapító emlékére, az alapítás negyedszázados évfordulóján. A költő verssorra az akkor már halott Némethy Ernőt szólaltatja meg. „Koccintsatok az emlékemre és evezzetek tovább!”
A királyi főügyész úr a Balatonnak is nagy szerelmese volt, ott üldögélt Jókai Mór társaságában a Balatoni Intéző Bizottság tagjai között. Amikor a Győri Csónakázó Egylet nevében tavi evezős- és vitorlázóbajnokság megrendezését kezdeményezte, a bizottság hajlott a szavára. A füredi móló bejáratánál ma emléktábla örökíti meg Némethy Ernő és Mihálkovics Tivadar nevét, akik 1882. augusztus 22-én útjára bocsátották az első balatoni evezős- és vitorlázófutamot. A halálát is ez a szenvedély okozta, Széchenyi Ödöntől vásárolt vitorlása, a Hercegnő egy viharban felborult, az egész éjszakát vízben töltő hajós kihűlt, a legjobb orvosok sem tudták megmenteni. Azt írja a könyv, amiből Magdika felolvas: „1883. augusztus 4-én felvontuk a gyászlobogót hat hétre, a csónakház árbocára”.
A múlt
„Engem az ősök érdekelnek. Kószálok a temetőben, megállok a fejfáknál, elolvasom, mit üzennek. Nekem a múlt több, gazdagabb, mint a jövő.
Az unokák
„Némethy nagypapának három unokája volt. Bertalant lovasként ismeri a világ, a kiváló díjugrató előbb a Ludovika Akadémia lovaglótanáraként, később egy amerikai, mindig győztes lovas team vezetőedzőjeként dolgozott. Tamás Győr város Pro Urbedíjasa, generációk sorával szerettette meg a lovaglást, haláláig vezette a győri lovas iskolát. A harmadik unoka, György, áldott emlékű férjem tornászként, vívóként és az ETO evezőseként is számtalan díjat nyert. Elmondhatom, hogy a dédunokák, az ükunokák is méltó folytatói a családi hagyományoknak.”
Gaál József
Fotó: Marcali Gábor