Neotonnal indul a nyár

Győr+
2014.06.05. 11:45

Neoton Família Sztárjai koncerttel indul az idei nyár Győrben június 14-én.

Fekete Dávid alpolgármester a Négy Évszak Fesztivál nyári programjainak sajtótájékoztatóján elmondta, az idén is rengeteg program várja a győrieket és a hozzánk látogató kicsiket és nagyokat egyaránt. A nyár a szokásokhoz híven az idén is a Nyárnyitó nagykoncerttel kezdődik, amelyen ezúttal a Neoton sztárjai lépnek színpadra. Holnap hajnalig, 220 felett, Monte Carlo, Santa Maria, Nyár van – hogy csak néhányat említsünk azokból a slágerekből, amelyek Csepregi Éva vezetésével június 14-én, szombaton felcsendülnek. a Városháza előtt (esőnap június 15).

 

 

Az énekesnő a sajtótájékoztatón elmondta, igazi kihívás számukra, hogy a Győri Filharmonikus Zenekarral lépnek fel, ezért hónapok óta próbálják a húsznál is több slágert, amik látványos módon kerülnek a győri színpadra. Hozzátette, Győr a szívük csücske, hiszen a rajongók széles bázisát ez a város adja, ezért mindig szívesen koncerteznek nálunk. Végvári Ádám hozzátette, olyan dalokat is játszanak majd, amelyek élőben még soha nem szólaltak meg, csak stúdiókörülmények között. „Most, a klasszikus zenekari kíséret lehetővé teszi, hogy ezeket is színpadra vigyük, úgy is fogalmazhatnék, hogy a meglepetések estéje lesz.” Baracs János kiemelte, mintegy 480 Neoton dal-született az elmúlt évtizedekben, ebből választották ki a legnépszerűbbeket. Győr gyönyörű város és rengeteg szép emlék köti őket ide, ezért maguk is nagyon várják már a fellépést.

 

A koncert előtt Bogit is hallhatjuk, aki győriként a We All című számával az idei Dal válogatás döntőjében szerepelt. Az estet tűzijáték zárja. Fontos információ, hogy a rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében a Szent István úton lezárásra kell számítani, ami érinti a buszközlekedést is. Az este folyamán az önkormányzat a hazajutást éjszakai buszjáratokkal segíti.

 

 

Két nappal később, június 16-án elkezdődik a jubileumi, tizedik Táncfesztivál, június 21-én a Múzeumok Éjszakája következik, június 27-29. között pedig a Szent László Napok repítenek vissza bennünket a lovagkorba. Június 27-én díszközgyűlés keretében adják át a városi Szent László díjakat.

 

Július 4-6 között meseországgá változik a város, ekkor rendezik ugyanis a Győrkőcfesztivált, hazánk talán legnépszerűbb gyermekeknek szóló programsorozatát. Július 11-12-én az Ír-Magyar Napok, a július 18-20-i hétvégén pedig a Fröccsnapok, illetve a Győri Legendák Napja kínál megannyi izgalmas programot. Augusztus 8-10. között a Barokk Esküvőt rendezik, míg augusztus 21-24. között a VII. Győri Bornapok következnek. Ezen a hétvégén kerül sor a terményáldásra, valamint a nyárzáró szuperkoncertre is.

 

 

Jó hír a győri sportbarátoknak, hogy a brazíliai labdarúgó világbajnokság mérkőzéseit a Megyeháza téren nyíló VB-terasz kivetítőjén is figyelemmel kísérhetjük június 12. és július 13. között.

 

Papp Zsolt
Fotó: O. Jakócs Péter