Népszerű a virágosztás
Közel 250-en jelentkeztek az önkormányzat felhívására, így 5000 darab egynyári virágpalántát osztottak szét a győriek között szerdán a Városháza előtti téren.
„A Borkai Zsolt polgármester által kezdeményezett nagyszabású fásítási program keretében az idén is ezer fát ültetünk el, két újabb kiserdőt hozunk létre, emellett folytatjuk az öntözőrendszerek telepítését, a körforgalmak megújítását, és több mint százezer virágot ültettünk el városszerte” – fogalmazott Radnóti Ákos városüzemeltetésért felelős alpolgármester. Hozzátette: a város célja, hogy a lakosságot is minél inkább bevonja környezetünk szépítésébe, ezért is hirdetik meg minden évben a Virágos Városom Győr környezetszépítő versenyt, és emiatt indult ez az új kezdeményezés is, amelynek keretében győri lakcímkártyával fejenként húsz virágot igényelhettek a jelentkezők.
A felhívásra közel 250-en jelentkeztek, és a virágok kiosztásának kezdetén már hosszú sor állt a Városháza téren. Itt szólítottuk meg Szemethyné Mánik Anikót, aki férjével érkezett a virágokért. Kérdésünkre hangsúlyozták, nagyon tetszik nekik a város, a rengeteg kiültetett virág, különösen a belvárosi virágoszlopok, a szép, rendezett zöldterületek, a virágos utcák. „A kezdeményezésnek nagyon örültünk, mert az önkormányzat segítségével a kispénzűek is széppé tudják varázsolni közvetlen környezetüket.”
Radnóti Ákos végezetül elmondta, a jelentkezések száma alapján sikeresnek nevezhető a felhívás, de fontos, hogy a virágokat megfelelően gondozzák is az igénylők. A folytatásról ennek tapasztalatai alapján döntenek majd.
Fotó: O. Jakócs Péter
Papp Zsolt