Népszerű operadallamok, világsztárokkal
Világsztárok lépnek fel dallamos operamelódiákkal szombaton este nyolckor a Széchenyi téren. A rendezvény ingyenes.
Szép estének nézünk elébe – így kezdte a Voices of 2013 című rendezvény sajtótájékoztatóját Fűke Géza, a Győri Filharmonikusok igazgatója. Szombaton a Plácido Domingo ’S Operalia idei, veronai versenyének nyertesei, s a korábbi évek legsikeresebb művészei lépnek fel. A koncert állandó közreműködője a Győri Filharmonikus Zenekar, melyet a világ egyik legdinamikusabb karmesterének tartott Michalis Economu, a Katar Filharmonikus Zenekar és az Athén Szimfonikus Zenekar karnagya vezényel.
A győriekkel való közös próba után úgy fogalmazott: a tehetséggel ötvözött hagyomány olyan mértékben van jelen ebben az együttesben, hogy az tanulhatatlan, s ami különös kinccsé teszi ezt a zenekart.
Domanyik Eszter, a győri önkormányzat Marketing, Turizmus és Kommunikációs Osztályának vezetője úgy fogalmazott: ez a rendkívül színvonalas komolyzenei esemény teszi fel a koronát a sikeres nyári győri fesztiválokra.. Nagy öröm, hogy ilyen művészek lépnek fel a városunkban, folytatta az osztályvezető. A téren ötszázan tudnak leülni a székekre, de több ezer nézőt várnak Győrből, az egész országból és külföldről is.
Örömnek és megtiszteltetésnek nevezte Sági Géza, a Győr-Szol elnök-vezérigazgatója, hogy az önkormányzati tulajdonú társaság támogatója lehet az estnek a társadalmi kötelezettségvállalás jegyében. Közép-Európa egyik legszebb terén a művészvilág kiemelkedő egyéniségei mutatkoznak be Győrnek, s mi szívesen segítettük hozzá a várost ehhez az élményhez, mondta.
A sajtótájékoztatón is megjelenő fellépőket Andreas Magony tenor énekes mutatta be. .A koloratúraszoprán Julia Novikováról elmondta: az Operalia 2009-es versenyének fődíjasa, aki többek között a Washington National Opera vagy a Salzburgi Fesztivál kiemelkedő, nagyra becsült művésze. Verdi Rigoletto című operájának televíziós változatában – melyet 148 országban közvetítettek élőben – óriási sikerrel énekelte el Gilda szerepét. A produkcióban Rigolettót Plácido Domingo jelenítette meg.
A texasi születésű Tracy Cox drámai szoprán a Veronában megrendezett Operalia verseny Birgit Nilsson díjának nyertese. A kritikusok azt írták róla: ha énekelni kezd, az operaházban megáll a levegő.
Győrött fellép még Nadezdha Karyazina mezzoszoprán is. Ő a moszkvai Bolsoj színház sztárénekese, az idén szeptembertől a londoni Covent Garden tagja. Domingo és Carreras vendégeként szerepelt a Christmas in Moscow” koncerten is.
Közreműködik az esten a Győrben mindenki által jól ismert művész, Bede-Fazekas Csaba is. A kiváló színművészi adottságokkal is megáldott Bede-Fazekas a magyar operajátszás egyik legjelentősebb bariton énekese, aki a legrangosabb művészeti díjak birtokosa.
A szombati koncertnek lesz még győri kötődésű meglepetésvendége is, az ő személyét egyelőre nem árulták el.
A sajtótájékoztatón megszólaltak a művészek is. Julia Novikova szerint fantasztikus élmény lesz ebben a városban, ezen a téren, hozzáértő közönségnek énekelni. Tracy Cox az épületeket csodálta meg városunkban, s mint mondta, megismerkedett az unicummal is. A gyorplusz.hu kérdésére Michalis Economou arról beszélt, hogy könnyebb egy filharmonikus művet dirigálni,, mint 20-25 különböző darab részleteit vezényelni. Megosztotta az újságírókkal azt is, hogy katona korában miként bővítette saját repertoárját. Sokat volt őrségben, s ez idő alatt memorizálta Mahler és Brahms műveit.
– Karmesteri pálca volt a kezemben, fegyver helyett – jelentette ki. Novikova megjegyezte: te már akkor megvalósítottad azt a jelszót, hogy ne háborúzz, hanem muzsikálj.
gyorplusz.hu
Fotók: Molnár G. Tamás