Női klub, táskavarrás és csalamádékészítés

Gyányi-Tóth Tímea szabadidejében táskákat varr a baráti körének és csalamádét készít rendezvényekre. Ismerőseinek beszélgetős, kézimunkázós, amolyan békebeli női „klubot” működtet.

Apai nagymamájának és anyai dédmamájának a nevét összegyúrva választott magának egy „művésznevet”, mert szerinte az Elek Róza név pontosan illik a személyiségéhez.

Törékeny, mosolygós hölgy, finom mozdulatokkal gesztikulálva mesél életéről, amely bővelkedett kihívásokban, könnyekben és az utóbbi években több örömben és boldog pillanatban. Gyányi-Tóth Tímeaként mutatkozott be és Elek Rózaként köszönt el a beszélgetésünk végén.

Tímea egy multinacionális vállalatnál, az Audi Hungaria Zrt-nél dolgozik immáron húsz éve. Mint mondja, a vállalatnál példaértékű kismamaprogramot dolgoztak ki, és annak létrejöttében ő is részt vett. Közel két éve ezt a munkáját egy fiatalabb kisgyermekes kolléganőjének adta át, és azóta a nyugdíj témakörével foglalkozik. „Minden munkának megvan a szépsége, és a szüleim a munka iránti alázatra is neveltek” – mondja Tímea.

Nem csak az alázat, de a kreativitás is jelen volt és van Tímea egész életében. Álmodozó típusnak tartja magát, aki mindig terveket szőtt, bármilyen nehézségek elé is állította az élet. Gyermeke születése után egyedül maradt, nyolc évig volt otthon a kislánya betegsége miatt. „Nagyon szerény körülmények között éltünk, a szüleim mellettem álltak és amiben tudtak, segítettek, de én mindig olyan tevékenységet kerestem, amivel úgy éreztem, előbbre tudok lépni. Vendéglátóipari iskolába jártam, a szülés előtt a kekszgyárban dolgoztam, a gyes alatt leérettségiztem, nyelveket tanultam. Gyes után a jelenlegi munkaadóm támogatott, hogy munka mellett TB-ügyintéző vizsgát, majd később főiskolai diplomát és nyelvvizsgát is megszerezzem. Mindig azt éreztem, többre vagyok képes, mint amit éppen csináltam. Édesapám szavaival élve, amit megtanulsz, azt soha nem vehetik el tőled” – emlékszik vissza Tímea.

Tizennégy éves volt, amikor édesapja vett egy varrógépet édesanyjának. A kamaszlánynak annyira megtetszett a varrógép, hogy a szomszéd idős Vera nénitől megtanulta a varrás alapjait. Édesanyja nem varrt, a lánya annál többet. Közben azon gondolkodott, miért ne lehetne olyat alkotni, ami hasznos, évekig használható, ezáltal kíméli a környezetet is. Ilyen ötlet a Mikulás dobozka, amelyet évről évre újra és újra elő lehet venni, ha itt az ideje. Először csak magának, aztán barátoknak ismerősöknek, kollégáknak varrt. Egy karácsonyi párnával kezdődött, később már táskákat készített szívességből, aztán megérkezett az első megrendelés is. Kihívásnak tekinti, ha megtervezheti és elkészítheti a táskákat a megrendelő személyiségéhez igazítva. Kreatív munka, amit szeretne majd saját logóval ellátni, később ruhákat tervezne, és hogy még jobb legyen ebben is, varrni tanul, persze már nem alapszinten.

Lánya felnőtt, a saját életét éli, szerencsésen átvészelték a betegségeket, és jelenlegi párja minden elképzelésében támogatja és segíti. Tímea falusi lányként a kutyákat is nagyon szereti. Egy kis családi házat sikerült vennie, amit saját erőből szépítgetnek, és szerinte a házhoz elengedhetetlen a kutyus. Nem is egyet, hármat fogadott be, gazdátlanokat, akiknek kell a szeretet. Regisztrált egy kutyás csoportba is, a Győri Puha Praclikba, akiknek céljuk, hogy az állatok elfogadható körülmények között élhessenek. „Igyekszünk lehetőségeinkhez mérten anyagilag támogatni a csoportot, vagy ha tudunk, másban segíteni.”

Szüleitől Börcsre költöztek, ahol a faluközösség nagyon összetartó. Ma már szinte minden falubeli rendezvényen jelen van Rozi nyári csalamádéja. „Nagyon jó érzés, hogy újra és újra felkérnek, még ha csak savanyúságkészítésről is van szó” – büszkélkedik Tímea. „A sütés-főzés szeretetét a szakiskolából hoztam magammal. A csalamádékészítés is olyan, mint a varrás, először csak a családnak, aztán a barátoknak, ismerősöknek, kollégáknak ajándékoztam a nyári és téli csalamádéból. A Vendéglátóipari alapismeretek című tankönyv számomra az etalonkötet. Több kolléganőmnek segítettem belőle tanácsokkal, az adott étel elkészítési módját illetően.”

Honnan jött a Rozi becézés? „Úgy éreztem, meg kell találnom a saját nevemet, ami illik hozzám, ami a személyiségemet is kifejezi. Az apai nagymamám vezetéknevét és az anyai dédmamám keresztnevét összerakva mindegyikükből került a választott nevembe. Habár nem szólít mindenki Rozinak, mégis büszkén használom női felmenőim nevét. Ez lett a „művésznevem”. Idővel szeretnék majd a varrással és a savanyúságkészítéssel komolyabban foglalkozni és a választott nevem lenne a termékek emblémájában” – ad magyarázatot a Róza névre.

Úgy véli, mindenkiben van valamilyen képesség, amiben tud alkotni és azt meg kell találni. Ha pedig át tudunk adni valamit másoknak abból, amit mi tudunk, amiben jók vagyunk, akkor boldogságot érezhetünk.

Egy kreatív hölgycsoportot is létrehozott az elmúlt években, kötést, hímzést, varrást tanított ismerősöknek, kolléganőknek, barátnőknek. „Másfél órában „énidőt” töltöttünk – mondja –, én át tudtam adni a tudásomat a hölgyeknek, ők el tudtak mélyülni abban, amit szerettek volna megtanulni vagy kipróbálni, és közben beszélgettünk. Egyetlen tabutéma volt csak, a munka. Meggyőződésem, hogy az embereknek kell egy kis elcsendesedő tevékenység, amiben elmerülhetnek és amiből feltöltődnek a mindennapok feladataihoz.”

Fotó: Marcali Gábor

Szabó Csilla