Nyerő taktika, tökéletes kivitelezés

Győr+
2012.11.10. 13:40

Az ETO  szép gólokkal, megérdemelten nyert az MTK otthonában, és tett nagy lépést az őszi bajnoki cím felé.

A Győri ETO FC 3–1-re legyőzte az MTK együttesét a Hungária körűton, ezzel bebiztosította vezető helyét a bajnoki táblázat élén. Az ETO sikerének értékét nem csak az emeli, hogy két döntetlen után ismét idegenben tudtak három pontot szerezni, de idén ősszel első csapatként győzték le saját pályáján Garami József tanítványait.

 

Az MTK a Hidegkuti Nándor Stadionban az előző fordulók során a Videoton és a Ferencváros csapatait is legyőzte, így egyáltalán nem ígérkezett könnyű mérkőzésnek a 14. forduló rangadója a vendég győriek számára. Ennek ellenére (és a szép számmal megjelent zöld-fehér szimpatizánsok lelkes szurkolásának köszönhetően) az ETO játékosai nem érezhették idegenben magukat, és ennek megfelelően is kezdték a mérkőzést.

 

A védelem Lipták és Takács vezetésével biztos lábakon állt az egész mérkőzésen, a Kamber-Pátkai-Trajkovic trió a pálya közepén az első percektől megfojtotta az MTK rövid, gyors passzokra épülő támadásépítéseit, a megszerzett labdákkal pedig Varga és Koltai iramodtak meg rendszeresen a széleken és teremtettek helyzeteket.

 

Az első húsz percben nem sikerült igazán nagy lehetőséget kialakítani egyik oldalon sem, a gólcsendet végül az első félidőben nagyon aktív Varga Roland törte meg. Az ETO legeredményesebb játékosa Strestík beadására érkezett nagyszerű ütemben a hosszú oldalon és becsúszva, két méterről rúgta a hazaiak hálójába a labdát. A bekapott gól megfogta az egyébként is ötlettelenül futballozó MTK-t, és ezt okosan használták ki a győriek. Az ellenfél térfelén megszerzett labdákkal több alkalommal is zavarba tudták hozni a kék-fehér védelmet, az első félidő vége előtt öt perccel pedig Nikola Trajkovic  növelte a győriek előnyét egy szerencsés góllal. Varga lövését még védeni tudta Hegedűs Lajos, a hazaiak kapusa, de a kipattanóra legkorábban Trajkovic érkezett, aki közelről kettőre növelte a vendég gólok számát.

 

Nagyszerű lélektani pillanatban jött a második győri gól, ez a második játékrész kezdetén is érezhető volt a mlrkőzés képén. Az MTK becsülettel ment, küzdött és hajtott, de a gólveszély továbbra is kizárólag az ETO kontratámadásaiban volt meg. A három pont sorsát végül Völgyi Dániel döntötte el a 65. percben, a forduló, de talán az ősz egyik legszebb góljával. A szélső egy szögletet követően lecsorgó labdát gyűjtött össze a tizenhatos sarkánál, majd elemi erővel a rövid felső sarokba bombázott.

 

A cserekén beállt Balajta egy megpattanó lövést követően még szépíteni tudott 15 perccel a mérkőzés vége előtt. A gól pár perc erejéig felébresztette a hazaiakban a pontszerzés reményeit, de az ETO állta a sarat, jól védekezett és a csereként beállt Dudás révén további veszélyes kontrákat vezetett. Végül maradt a 3–1-es végeredmény, az ETO megérdemelt győzelméhez kétség sem férhet.

 

Pintér Attila csapata két döntetlen után ismét nyerni tudott a bajnokságban, tette mindezt nagyszerű játékkal, az újabb három pont pedig azt jelenti, hogy Koltaiék hat pontra növelték előnyüket a második Debrecennel és a harmadik MTK-val szemben, de a Debrecen egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, holnap a Ferencváros ellen csökkentheti a különbséget, de ez nem lesz könnyű feladat az Üllői úton.

 

Beharangozó írásunkat itt elolvashatják

 

A labdarúgó NB I 14. fordulójában a listavezető Győri ETO FC a tabella harmadik helyezettjéhez, az MTK-hoz látogat a Hidegkuti Nándor Stadionba.

 

Vita nélkül a forduló rangadóját játsza egymás ellen szombaton 18.30 órától a zöld-fehér győri csapat és a kék-fehér fővárosi együttes. A győriek az első forduló óta nem szenvedtek vereséget és hetek óta a táblázat élén állnak, az MTK a hatodik és a hetedik hétvége után vezette is a táblázatot, jelenleg csak rosszabb gólkülönbsége miatt áll a harmadik helyen a Debrecen mögött. Külön pikantériát ad a meccsnek, hogy ez a két csapat szerezte a legtöbb gólt az eddig lejátszott 13 forduló alatt.

 

Az ETO idegenben csak a bajnoki címvédő Debrecen otthonában szenvedett vereséget, azután zsinórban három győzelem következett, az utolsó két ETO Parktól távol lejátszott bajnokin csak egy-egy pontot sikerült gyűjteni a Paks és a Ferencváros otthonában. Az MTK hazai környezetben még veretlen a bajnokságban, tekintélyt parancsoló fegyvertény, hogy a Videotont 3–2-re, a Ferencvárost 4–2-re győzték le Garami József tanítványai.

 

Az MTK győzelme az ETO immáron 12 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát szakítaná meg, egyúttal a fővárosiak pontszámban utolérnék a Pintér-alakulatot. Ha a zöld-fehér együttes szerezné meg a három pontot, akkor hat pontra növelné előnyét budapesti üldözőjével szemben, és a Videoton szeptemberi, idegenbeli legyőzése után ismét idegenben szerezne három pontot a bajnokságban. Egy döntetlennel leginkább a második Debrecen járna jól, feltéve, ha nyerni tudnak vasárnap az Üllői úton, ami egyetlen csapatnak sem könnyű feladat.

 

Edzői vélemények a mérkőzést megelőzően:


“Szeretnénk megőrizni a hazai veretlenségünket, ennek egyik kulcsa az elmúlt mérkőzésekre jellemző jó helyzetkihasználás. Ez nem lesz könnyű, mert az ETO-nak kiváló védelme van, de különösen a középpályája erős. Sokat futó, jó képességű játékosok alkotják ezt a csapatrészt. Támadóik is gólérzékenyek, kreatívak, végig koncentráltan kell játszanunk. A győriek nem véletlenül vezetik a tabellát, hiszen évek óta tudatosan építkeznek, ezúttal is sok jó képességű játékost igazoltak, közben pedig megtartották az igazán értékes futballistákat. Kiváló csapat lesz az ellenfelünk, ennek ellenére természetesen nagyon bízunk a sikerben.” (Garami József, MTK – forrás:  mtkhungaria.hu)

 

“Egy jó csapathoz látogatunk, amely legyőzte a legjobb erőkből álló Videotont és a jó erőkből álló Ferencvárost is. Fontos lesz, hogy jó használjuk ki a mérkőzéseken a helyzeteinket, és minden erőnkkel arra koncentráljunk, hogy meg tudjuk szerezni a három pontot.” (Pintér Attila, Győri ETO FC – forrás: eto.hu)

 

Várható kezdőcsapatok:

 

Győri ETO FC: Stevanovic – Svec, Takács, Lipták, Dinjar – Kamber, Pátkai, Koltai – Dudás, Varga, Strestik

 

MTK: Hegedüs – Wolfe, Vukmir, Kelemen, Hidvégi – Vadnai, Zsidai, Kanta – Balajti, Tischler, Csiki

 

Kerényi Ervin

(fotó: eto.hu)