Nyílt nap a győri tűzoltóság laktanyájában és Pannonhalmán

Győr+
2014.10.13. 12:28

Minden érdeklődőnek lehetősége lesz bepillantani a katasztrófavédelem szervezetébe, feladataiba, október 17-én, Győrben, a helyi tűzoltóság laktanyájában (Munkácsy Mihály út 4.) illetve a pannonhalmi, katasztrófavédelmi őrsön (Petőfi Sándor utca 8).

Mindkét helyszínen minden tűzoltó gépjármű és eszköz látható lesz. Délelőtt 10, déli 12 és délután 14 órakor pedig úgynevezett próbariasztásra kerül sor.

A gyerekek kipróbálhatják és gyakorolhatják a puttonyfecskendővel való célba lövést. A laktanya udvarán izgalmas alpin technikai bemutatót tartanak, valamint megtekinthetik a látogatók a tűzoltók által használt speciális szakfelszereléseket, illetve a polgári védelem és az iparbiztonság tevékenységéről is tájékozódhatnak az érdeklődők.

Előadás és filmvetítés során megismerkedhetnek a főbb tűzvédelmi szabályokkal és a szükséges magatartásformákkal, amelyet vészhelyzetekben alkalmazni kell.