„Ők is ugyanolyan értékes emberek”

Tóth Jánosné harminc éven keresztül volt az első női gátőr, húsz éve pedig az ÉFOÉSZ Értelmileg Sérültek és Segítőik megyei egyesületének elnöke. Vérében van a szervezés, mosolyogva tekint a világra, és azon dolgozik, hogy a felmerülő problémákat megoldja. Hiteles vezető, akivel Győr több lett, amikor hatesztendős korában, szüleivel a megyeszékhelyre költözött.

Tóth Jánosné Éva, Baranya megyéből származik, azonban az egyesületi elnök teljes szívével győrinek érzi magát, hiszen elmondása alapján nem sok emléke maradt meg gyermekkorából.

Minden a folyók városához köti, hiszen itt talált barátokra, célokra, és itt végezte iskoláit is. „Ifjú koromban mindenem a sport volt. Testnevelő tanár akartam lenni, ezért az egykori Zrínyi Ilona Gimnázium testnevelési tagozatát választottam” – meséli az egyesület Mester utcai irodájában. A kamasz fejjel szőtt álmoknak az vetett véget, hogy az első osztály végén megbetegedett. Ezért váltott, és a kereskedelmi iskolába iratkozott be, ahol a kozmetika eladó szakmában merült el, majd illatszerüzletekben és bélyegboltban helyezkedett el. Nem sokkal később megszületett a fia, három évre rá pedig a lánya is. „A lányom sérültséggel jött világra, kerekesszékkel közlekedik, így egészen ötéves koráig, minden másnap vittem az egykori gyermekrehabilitációs központba. Az életünket át kellett szerveznünk, ezért a férjem korábbi munkahelyére mentem dolgozni, a Vízügyi Igazgatósághoz.”

A család a Szérűskert utcai gátőr házba költözött, Éva pedig átvette férje feladatait, és gátőr, szaknyelven, gát és meder felügyelő lett. „Összetett hivatás, ami huszonnégy órás szolgálatot jelent. Az úgynevezett békeidőben is sok feladatom volt, árvíz esetén pedig koordinálnom kellett a védekezésben résztvevő szakemberek és önkéntesek munkáját. Előfordult, hogy a nyaralást kellett félbeszakítanunk egy megoldásra váró probléma miatt, de örömmel gondolok vissza azokra az időkre” – mondja az első női gátőr.

Közben sok víz lefolyt a Rábán, Tóth Jánosné pedig lányát a Bárczi-iskolába íratta, ahol a szülőkkel összefogva, megalapította a Magonc Egyesületet. Elhivatottságának hamar híre ment, így 1998-ban megkeresték a fővárosból, hogy hívja életre az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének helyi szervezetét. Ez 2003-ig működött ebben a formában, hiszen tizenöt évvel ezelőtt megalakult az ÉFOÉSZ Értelmileg Sérültek és Segítőik Győr-Moson-Sopron megyei Egyesülete. „Ezerháromszáz tagunk van, a megyében élő értelmi sérültek száma pedig körülbelül kétezerötszáz. Azt látom, hogy a szülők az ilyen jellegű problémákkal sokszor magukra maradnak. Sok a széteső család, mert a mindennapi küzdelem felőrli a házaspárokat. Az anyukák nehéz helyzetben vannak, és súlyos teher nyomja a vállukat” – magyarázza a megyei elnök.

Úgy látja, hogy a társadalmi megítélés jó irányba halad, és egyre elfogadóbbak az emberek, de még mindig nem eléggé. „Az értelmi sérültektől még ma is sokan tartanak és elhúzódnak tőlük. Sajnos még mindig nem vagyunk kellően nyitottak. A következő generációk talán már úgy nőnek fel, hogy a sérültséggel élőket a társadalom egyenértékű tagjainak tekintik” – emeli ki Tóth Jánosné.

Elmondása alapján, a megyében jó az oktatási rendszer, az igazi probléma akkor jelentkezik, ha onnan kikerülnek. „Az iskola utáni időszak mindig vízválasztó. Utána sokan eltűnnek a rendszerből, és nem kapunk róluk információt.” Sokan viszont rendszeresen fordulnak az egyesülethez, amely mindent megtesz, hogy segítsen. Jelenleg az Infokommunikációs alapú távszolgáltatás kialakítása az ÉFOÉSZ-nél elnevezésű projektben vesz részt, amelynek célja, hogy a sérültséggel élők is ki tudják használni az okos készülékek nyújtotta előnyöket. „Önálló életviteli centrumként” új szolgáltatásokkal segítik az értelmi fogyatékossággal élő emberek társadalmi integrációját, önálló életviteli lehetőségeit, a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférést az irodában.

Szerencsére többen támogatják a munkájukat, ami óriási segítség számukra. „Nagyon hálás vagyok nekik. Azzal, hogy mellettünk állnak, lehetővé teszik, hogy elvigyük kirándulni a tagokat, megszervezzük a hagyományos Mikulás diszkót, az állatkerti gyermeknapot, és színesebbé tegyük az életüket.”

Szerző: Kaszás Kornél
Fotó: Marcali Gábor