Oldtimer Mustangok és egy kanárisárga Porsche
Régi Mercury, nem vén Mercury. Egyebek mellett ezt próbálja meg bebizonyítani a Gázfröccs televíziós műsorának stábja a hatodik adásban. Kevés olyan autóbolond létezik, akit ne nyűgözne le egy-egy tökéletesen eredeti állapotúra felújított oldtimer, például egy '75-ös Mustang, vagy a hippibusz néven elhíresült, rozsdából kikapart, csillogó-villogó T2-es.
Mi is így vagyunk vele, ezért a régóta tervezett „öregautós” témának jobban utánajártunk. Egy teljes napot töltöttünk az egyik legjobb autórestaurátor-műhelyben Sopronban, Wachtel Tamásnál és kollégáinál, hogy belenézzünk a különböző munkafolyamatokba.
A lakatosgarázsban máris egy olyan csodába botlottunk, amiből összesen 56 darab készült a hatvanas években. A Ghia 450ss gyártása nagy reményekkel indult, egyetlen példány kivételével az összeset Hollywoodban értékesítették. A tökéletesen összerakott, stílusában az akkori világsztárokhoz illő autó azonban kissé drága volt, ezért leálltak a gyártásával. A világon jelenleg fellelhető 26 modellből kettőt Sopronban ápolgatnak, és ebben a műhelyben van az az egyetlen darab, amely annak idején nem utazott a tengeren túlra, így nem mérföldes, hanem kilométeres órája van. A két Ghia-t annyira megette a rozsda, hogy a kasztnin csavarhúzó helyett egy száraz sóskiflit is könnyedén átszúrhattak volna. Mára az egyik elkészült, a másik pedig a lehető legjobb úton halad a cél felé.
Az éppen felújítás alatt álló kocsik között állt egy kanárisárga Porsche 928, több különböző évjáratú Mustang, egy VW T2-es, nemrég távozott többek között egy ’76-os Chevy Monte Carlo, egy Lincoln Continental és egy Zaporozsec 965 is. Ottjártunkkor végezték az utolsó simításokat egy különleges olasz sportkocsin, a 1966-os ISO Rivoltán. Ezt a gépet kipróbálhattuk. A Rivoltához az olaszok terveztek egy gyönyörű formát és összevásárolták hozzá a műszaki tartalmat olyan kocsikból, ami tetszett nekik. A motorháztető alatt így egy 327-es Chevy V8-as duruzsolt, a futóművet Jaguar- és Lamborghini-alkatrészekből rakták össze, az egyéb belső elemeket szintén más-más gyártóktól. A mix azonban hibátlanra sikerült.
A műsor szokásos autótesztje rendhagyó lett, hiszen maradtunk Sopronban, és megkértük Wachtel Tamást, hogy egyik saját autóját mutassa be. A választás egy 1965-ös, 6400 köbcentis Ford 390 Big Block motorral megáldott Mercury Park Lane-re esett. A gyászos állapotból felújított „hajó” a soproni borvidék kanyargós útjait is jól viselte. A kigyorsítás hangját pedig érdemes meghallgatni a Gázfröccs adásában.
Mindezek előtt még ellátogattunk az Audi Hungaria Szerszámgyárába, amely idén 10 éves. 2005-ben a kisszériás modellek karosszériaelem-gyártása kezdődött itt, akkor a csúcsmodell Audi RS 4-hez. A munkatársak 2006-tól számos alkatrészt gyártanak az Audi R8-ashoz, 2008-tól az Audi RS 6-oshoz, 2010-től Audi RS 5-öshöz. Az exkluzívszéria-gyártás portfóliója az elmúlt években bővült a Lamborghini Aventador és Huracán, illetve a Porsche Panamera több elemével is. A Gázföccsben bemutatjuk a különböző szervezeti egységek működését.
A Gázfröccs adásait keressék a Győr Plusz Televízió műsorán és a TV internetes oldalán.