Önzetlenül nyújtották karjukat
A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és helyi szerveinek több dolgozója sok éve rendszeres véradó, emellett minden évben az új kollégákat is próbálják bevonni a nemes cél érdekében.
Évente két helyszínen is szerveznek sikeresen véradást, az igazgatóságon és a mosonmagyaróvári laktanyában. A társszervek dolgozóival együtt több százan adnak vért.
Az elmúlt napokban több életmentő kifejezte önzetlen segítségnyújtását, miután a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetétől megkeresték a katasztrófavédelem intézményét, hiszen így év elején nagyon kevés a rendelkezésre álló vérmennyiség. Természetesen több munkatárs szakított időt a nemes feladatra és nyújtották karjukat, hogy a rászoruló betegek gyógyulását és a műtétre várókat segítsék véradásukkal.
A példa követését mindenkinek javasolják, aki egészséges,18 és 65 év közötti, s legalább 50 kg testsúlyú, hiszen egy egység leadott vérrel három ember életét is megmenthetik!
kép és szöveg: gyor.katasztrofavedelem.hu