Országos Máltai Sportnap Győrött

Győr+
2014.05.16. 13:03

Az ország egyik legnagyobb fogyatékos sportversenyét szervezi meg május 22-én, csütörtökön Győrött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az idén 17. alkalommal megrendezett versenyre az ország egész területéről eljönnek a fogyatékkal élő embereket gondozó intézmények és az őket segítő civil szervezetek. Kísérőkkel és segítőkkel együtt csaknem ezer vendégre számítanak a házigazdák az ETO Parkban, eddig 27 csapat – köztük négy győri – jelezte részvételét.

A rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára elmondta, a leglényegesebb nem az eredmény lesz, hanem az, hogy a fogyatékkal élők aktívan sportolnak. Megköszönte továbbá a Magyar Máltai Szeretetszolgálat huszonöt éves munkáját, valamint Győrnek a fogyatékkal élőkért tett erőfeszítéseit.

 

Simon Róbert Balázs, Győr alpolgármestere kiemelte, hogy az önkormányzat 2007 óta a költségvetés egy százalékát a sportra fordítja, ebbe pedig beletartozik a fogyatékkal élők sportjának támogatása is. Mint mondta, az önkormányzat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kapcsolata kiemelkedően jó, az együttműködés számos területet felölel. Hozzátette, örömteli, hogy újabb országos rendezvény házigazdája lesz Győr. Hozzátette, mindenkit várnak az ETO Parkba, hogy együtt lehessünk azokkal, akiknek segítséget kell nyújtanunk.

 

 

A házigazda ETO Park nevében Vajda György marketingvezető elmondta, fontos számukra a társadalmai szerepvállalás, 2009 óta számos sportesemény házigazdája voltak, de ilyen nagynak még sosem. Hangsúlyozta továbbá, hogy feltételek adottak a lebonyolításhoz, hiszen az ETO Park teljesen akadálymentes.

 

 

Végül dr. Báthy Andrásné, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat régiótitkára mesélt arról, hogy a résztvevők közül sokan már 17. éve várják ezt a napot, amiben a sport mellett a játéké és az együttlété a főszerep. Nem csupán a fogyatékkal élőkről, hanem a velük való találkozásról is szól majd ez a nap, ennek jegyében a Győri ETO FC labdarúgói is megjelennek majd az ETO Parkban.

 

Lakner Gábor

Fotó: Marcali Gábor