Győr+
2012.01.26. 11:04

Összefogás az olimpia jegyében

A British Council a B55 Kortárs Galéria, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Csodalámpa Alapítvány páratlan összefogás keretén belül kívánja felhívni a figyelmet a művészet, a sport a társadalmi szerepvállalás és a sokszínűség fontosságára.

Az együttműködés több eseményből áll, melyek AZ OLIMPIA DIÁKSZEMMEL képzőművészeti pályázat, a BACK AND FORTH – 8 MŰVÉSZ LONDONBÓL kiállítás – és egy, a Csodalámpa Alapítványhoz beérkezett kívánság megvalósításának támogatása.

A British Council kezdeményezésére a B55 Kortárs Galéria, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Csodalámpa Alapítvány együttműködésben egy programsorozattal szeretné felhívni a számukra fontos témákra a figyelmet, melyek a képzőművészet, a sport – aminek külön aktualitását az idén harmadik alkalommal is Londonban megrendezésre kerülő Nyári Olimpiai Játékok adja-, a társadalmi szerepvállalás valamint az előbb említett területekre oly jellemző sokszínűség.

A négy szervezet hangsúlyozza, hogy a programsorozat létrejöttében az együttműködésnek fontos szerepe van, ezzel is elősegítve a program kiteljesedését, és hogy olyan eredmények születhetnek, amelyek minden résztvevő számára hasznosak.

A programsorozat:

AZ OLIMPIA DIÁKSZEMMEL- képzőművészeti pályázat

A 12-18 éves diákok számára kiírt pályázattal a szervezők arra ösztönzik a fiatalokat, hogy egy képen, műfaji kötöttségek nélkül jelenítsék meg gondolataikat az olimpiáról, így megmutatva tehetségüket, kreativitásukat. A pályázat leadási határideje 2012. február 25. A beérkezett munkákat szakmai zsűri bírálja el és a legjobbnak ítélt alkotások a Sportmúzeumban és a B55 Kortárs Galériában kerülnek kiállításra. A pályázatról bővebb információ: http://www.britishcouncil.org/hu/hungary-projects-olympic-games-art-competition

BACK AND FORTH – 8 MŰVÉSZ LONDONBÓL

A kiállítás különböző nemzetiségű és korú, Londonban élő kortárs képzőművész festményeiből ad vidám és izgalmas válogatást. A kiállított művek a szín, fény, tér és anyag dinamikáját járják körül változatos, de egyszerű vizuális nyelvezettel.

A művészek közt található a korábban a Tate Modernben is kiállító Simon Callery, a német származású Lothar Götz akinek hatalmas méretű falfestményei Európa számos intézményében és galériájában láthatóak. Estelle Thompson és Rose Davey bensőséges, ugyanakkor élénk és intenzív színmezőkkel operálnak, Jane Bustin irodalmi és filozófiai alliterációkkal keveri elementáris vizuális nyelvezetét. A kiállításon résztvevő két magyar művész, Keserű Károly és Jovánovics Tamás a képfelület lebegtetésével játszik, optikai feszültségeket gerjesztvén az ismétlődés és az archetipikus dekoráció fogalmainak boncolgatásával, míg Dillwyn Smith egyenesen láthatatlan, homeopatikus esszenciákkal kísérletezik lírai absztrakt, kollázsszerűen szőtt és festett vásznain.

A kiállítás, 2012. február 16 és március 17 között lesz látogatható, a B55 Kortárs Galériában (Bp. V., Balaton u. 4.). A kiállításról bővebb információ: http://www.b55galeria.hu/

TELJESÍTDS A KÍVÁNSÁGOM

A Csodalámpa Alapítványhoz rendszeresen érkeznek súlyos betegségben szenvedő gyerekek kívánságai. Ezen kívánságok megvalósítása nagyban hozzájárulhat életminőségük javításához vagy ahhoz, hogy az élménnyel egy kicsit megfeledkezzenek a betegség uralta mindennapokról. A négy együttműködő partner a Magyar Olimpiai Bizottság anyagi támogatásának köszönhetően 150.000Fttal járul hozzá, hogy az alapítványhoz beérkező kérések közül egy újabb kívánság teljesüljön.