Ősszel is virágokban pompázik a város
A városüzemeltető munkatársai elültették az ősztől virágzó árvácskákat és a kora tavasszal kihajtó tulipánok hagymáit.
Az előkészítő munkák részeként a Győr-Szol városüzemeltetési és kivitelezési igazgatóságának munkatársai kiszedték a városi virágágyakból az egynyári virágokat, fellazították az ágyások földjét, szükség szerint elvégezték a talajerő utánpótlást. Ezt követően összesen mintegy 42 ezer árvácska és 25 ezer virághagyma került a földbe.
Az egy hétig tartó ültetés eredményeképpen immár az őszi virágdekoráció látható többek között a Honvéd ligetben, a Városház téren, a Batthyány ligetben, Rába szálló előtt, a városközponti szökőkút környezetében és a színház mellett, valamint az Eötvös, a Bisinger, a Kuopió és a Sisi parkokban.
A virágok beültetését követően fontos feladat a gondozás. Szükség szerint öntözni kell a növényeket, ugyanakkor hamarosan megkezdődik az ágyások gazolása, kapálása is.
A közeljövőben ősszel és télen egyaránt díszlő növényekkel beültetett virágoszlopokat is kihelyez a szolgáltató belvárosban.
A GYŐR-SZOL Zrt. ezúton is kéri a lakosságot, hogy a virágokat őrizzük meg együtt.