Összetartozásunkat ünnepeltük
Bár a trianoni döntés mindig fájó lesz a magyar nemzet számára, ma már határoktól függetlenül érezhetjük, hogy összetartozunk. – erről szólt az Összetartozás Napja Győrben is…
„A Magyar Országgyűlés 2010-es döntése, amely június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította, ezért nagyszerű, mert a kesergés helyére az erőgyűjtés, az összetartozás, az életigenlés léphetett.
Emlékezés
Ez a nap arra hívja fel a figyelmünket, hogy csak akkor vagyunk elszakítottak, ha mi magunk is elszakítottaknak tartjuk magunkat, határon túli testvéreinket.” – fogalmazott beszédében Fekete Dávid alpolgármester az Országzászlónál megtartott ünnepségen.
Tánc az Országzászló előtt
Mint mondta, az egyik legfontosabb változás a rendszerváltás óta, hogy elindulhatott az a közeledés, amely újra összeköti magyart a magyarral, újra egy test és egy lélek lehetünk. „Ezt az összetartozás élményt élhetik át mindazok, akik ott lesznek Csíksomlyón, és több százezer nemzettestvérével együtt éneklik majd a Magyar és a Székely Himnuszt! Ezúton kérem őket, hogy ott, abban a csodálatos nyeregben mondjanak majd el egy imát értünk is, és az egész nemzetért is!”
Maszlay István az ünnepen
Kiemelte, ezt az összetartozást üzeni nekünk a kettős állampolgárság intézménye, ezt üzenik a határon túli magyar területekre szervezett kirándulások, nyári táborok, és ezt üzenik az újra kiépülő baráti kapcsolatok. Példaként említette a testvérvárosunkkal, Brassóval kialakult kötelékeket, Szent László év lévén a Nagyváraddal közös programokat, a leégett kommandói iskolát, amelyet Győrből is sokan segítenek, vagy épp Csíksomlyó üzenetét.
Németh Dénes és zenekara
Az emlékműsorban Maszlay István, a Győri Nemzeti Színház művésze, Németh Dénes és zenekara Felvidékről, valamint az Etalon Alapfokú Művészetoktatási Intézmény táncosai közreműködtek.
Az emlékezés virágai
Az ünnepséget a koszorúzás zárta.
Papp Zsolt
Fotó: O. Jakócs Péter