Otthonunk: A Belváros

Győr+
2014.05.31. 10:11

Városunk az elmúlt esztendőkben jelentős fejlődésen ment keresztül. Számos nagyberuházás valósult meg, és zajlik napjainkban is. Cikksorozatunkban Győr városrészeibe látogatunk, hogy megnézzük, miként érintette a fejlődés az egyes lakókörnyezeteket.

A Belváros fejlesztését általában minden településen kiemelten kezelik. Győrre ez hatványozottan igaz, a történelmi városmag megszépítését 2006-tól kezdve prioritásként kezeli az önkormányzat. Az első nagy lépés kétségtelenül a Széchenyi tér felújítása volt. „Korábban többször is megígérték a győrieknek, mi viszont fel is újítottuk a város központi terét, amelyre ezáltal pezsgő élet költözött” – kezdi dr. Somogyi Tivadar alpolgármester, belvárosi önkormányzati képviselő. „Nem csak a tér burkolatát újítottuk fel, de megújultak a gyönyörű épülethomlokzatok is. A Széchenyi tér ma már egy kis ékszerdoboz, ahol szívesen időzik győri és turista egyaránt.” Dr. Somogyi Tivadar hangsúlyozza, nem csak a tér, de annak környéke is vonzó a hozzánk látogatók számára, elég csak a szintén megújult Jedlik Ányos utcára gondolni, ahol a szódaszökőkút, vagy a gyönyörűen restaurált Frigyláda szobor nyújt látványosságot. Fekete Dávid alpolgármester, a városrész másik képviselője hozzáteszi, a belvárosi rehabilitáció egy szisztematikus, gondosan megtervezett munka, amely több ütemre osztható. A sétálóutcák egy része már korábban megújult, és ennek a folyamatnak adott még nagyobb intenzitást az unió által támogatott Lüktető Belváros projekt. Ennek keretében a Széchenyi tér és a Dunakapu tér közötti utcák, valamint a Király utca mellett több épületet is felújítanak. Utóbbi utca egyébként – az itt elhelyezhető pavilonok és a kisszínpad révén – bekapcsolódik a város fesztiváléletébe, amelynek állandó, telepített infrastruktúráját is kialakítják.

 

 

Így jutunk el a Dunakapu térhez, ahol jelenleg is zajlik a munka. A korábban rossz állapotú, szomorú látványt nyújtó tér teljesen megújul, és várhatóan a Széchenyi térihez hasonlóan, nagy látogatottságnak örvend majd. Itt sem csupán térburkolásról van szó, hanem egy valódi közösségi terület kialakításáról, ahol majd megrendezhetők a város nagy népszerűségnek örvendő programjai, a mélygarázs pedig a belvárosi parkolási gondokat enyhíti a több helyen tervezett felszíni parkolóhely-bővítéssel együtt. „A tér kikapcsolódást nyújt majd az itt élőknek és a hozzánk látogatóknak, a Mosoni-Duna menti korzó pedig tovább fokozza majd ezt az élményt.” – hangsúlyozza Fekete Dávid, dr. Somogyi Tivadar pedig hozzáteszi, a Dunkapu tér úgy újul meg, hogy a modernitást és a múlt értékeit egyaránt képviseli majd.

 

És ha már a Dunakapu térnél járunk, érdemes felmennünk a Káptalandombra is, ahol két évvel ezelőtt megnyitotta kapuit a Zichy Ferenc Látogatóközpont. A katolikus épületegyüttes értékeit bemutató központ a vallási turizmust erősíti. A Bazilika, a Püspökvár, az Egyházmegyei Kincstár rengeteg értéket rejt magában, elég csak Szent László hermájára, a Könnyező Szűzanya képre, vagy Boldog Apor Vilmos püspök sírjára és a róla szóló kiállításra gondolni. Azt pedig, hogy a Püspökvár tornyából milyen festői kilátás nyílik a városra, azt nem lehet leírni, azt egyszerűen látni kell! A természet szerelmesei számára a Radó-sziget és a Rába-part nyújt felejthetetlen élményt, de a kultúra szerelmesei is a Belvárosban találják meg számításaikat a múzeumokkal, kiállítóterekkel, a színházzal, a bábszínházzal, a balettel vagy a filharmonikus zenekarral. A Mosoni-Duna mentén európai uniós projekt keretében újítják meg a partszakaszt, amely a Belváros felől is fokozza a látványt.

 

 

A két képviselő abban is egyetért, hogy Győr barokk Belvárosa nemcsak szép, de olyan színes programokat kínál a központba érkezőknek, amely országosan egyedülálló. Szinte nincs az évnek olyan időszaka, amikor ne tudnánk kinézni magunknak egy-egy előadást, koncertet vagy fesztiváli programot. A nyár ebből a szempontból is kiemelkedő, hiszen itt zajlik többek között a nyitó és záró nagykoncert, a Táncfesztivál, a Barokk Esküvő, vagy épp a Bornapok. Dr. Somogyi Tivadar kiemeli, Győr komolyan veszi a gyerekeket is, ezt bizonyítja többek között a határainkon túl is híres Győrkőcfesztivál, valamint a Belváros szívében megvalósult vizes játszótér. „Ez nem csak képviselőtársammal közös sikerünk, de az egész város sikere, hiszen a gyermekbarát fejlesztés ma már országos hírű.” Fekete Dávid hozzáteszi, a Bisinger parkban létrehozott játszótéren a gyerekek maguk alakíthatják a víz útját, játszva tanulhatják meg a fizikai törvényszerűségeket.

 

 

Bár nem önkormányzati, hanem állami útról van szó, ha a Belvárosról beszélünk, nem lehet szó nélkül elmenni a Baross híd mellett sem. A győriek évtizedek óta várták a leromlott állapotú, olykor balesetveszélyes híd felújítását, amely most megtörténik. Mivel a hidat lezárás nélkül nem lehetne felújítani, ezért ez most közlekedési nehézségeket okoz, de annak elkészültével a város régi problémája oldódik meg hosszú évtizedekre. „A jelenleg is zajló beruházások révén belvárosunk még vonzóbbá válik, és még több lehetőséget rejt majd magában. Büszkék lehetünk a városmagra, és azokra a fejlesztésekre, amelyek itt végbementek” – összegzi Fekete Dávid. „A Belváros rehabilitációja persze ezzel még nem ért véget, vannak még helyek, amelyek megújításra szorulnak. Ilyen például a színház előtti II. János Pál tér. Arra törekszünk, hogy a közeljövőben az is új fényben tündököljön!” – zárja dr. Somogyi Tivadar.

 

 

GyőrPlusz

Fotó: O. Jakócs Péter