Otthonunk: Révfalu és Bácsa

Győr+
2014.06.14. 10:58

Városunk az elmúlt esztendőkben jelentős fejlődésen ment keresztül. Számos nagyberuházás valósult meg, és zajlik napjainkban is. Cikksorozatunkban Győr városrészeibe látogatunk, hogy megnézzük, miként érintette a fejlődés az egyes lakókörnyezeteket.

Ha az épülő Dunakapu tér mellett átmegyünk a Kossuth hídon, Győr kellemes lakóövezetébe érkezünk. A híddal szemben a napokban elkészült parkot találjuk, amelynek középpontjában az Erzsébet királyné tiszteletére emelt oszlop áll. Ha balra fordulunk, a Kálóczy téri parkrendezés és járdafelújítás eredményét látjuk, ha jobbra megyünk, akkor a napjainkban is zajló vízrendezési projekt részeként szépen kiépült partszakaszt szemlélhetjük. „A Kálóczy téren egyébként jelenleg is több beruházás zajlik, az önkormányzat saját költségvetéséből újítja fel és bővíti a rendelőépületet, az idősek otthona pedig uniós finanszírozással újul meg. A város évek óta folytatja rendelő-felújítási programját és az idősügyet is prioritásként kezeli” – kezdi dr. Somogyi Tivadar, a városrész önkormányzati képviselője. Fekete Dávid, Révfalu másik önkormányzati képviselője hozzáteszi, a Kálóczy térről már jól látszik az egyetem épülete, amely az elmúlt években hatalmas fejlődésen ment keresztül. Az új tudástér, a laboratóriumok, a legmodernebb technikák, és a képzés munkaerő-piaci igényekhez hangolása azt eredményezi, hogy a hallgatók használható tudást kapnak, és nagy eséllyel helyezkednek el szakmájukban. „Nem szabad persze elfelejteni az Audi szerepét, amely nagymértékben hozzájárul a képzés magas színvonalához, ami nem véletlen, hiszen szüksége van a jó mérnökökre, a kiművelt emberfőkre.”

 

 

Az egyetem szomszédságában szeli át a folyót a Jedlik Ányos híd, amely a kampusz jobb megközelítését szolgálja, és közvetlen kapcsolatot teremt Révfalu és Sziget között. Az önkormányzat saját erős fejlesztése révén a révfalui úthálózat is jelentősen megújult, elég csak a Rónay Jácint utca–Szövetség út–Hédervári út körforgalomra gondolni. A Szövetség utca új nyomvonalának kialakításával hamarosan tovább javul a közlekedés. A közelmúltban a Szabadrév utcában nyílt nagyobb méretű élelmiszerüzlet, és hasonlót terveznek a Szövetség utcában is. „Máshol talán nem lenne ennek ekkora hírértéke, de a révfaluiak régi vágya, hogy itt is legyen rendes bevásárlási lehetőség, és emiatt ne kelljen más városrészekbe autózni. Úgy tűnik, ígéretünkhöz híven ezt a problémát is orvosolni tudjuk.” – magyarázza dr. Somogyi Tivadar, aki azt is hozzáteszi, hogy a közelmúltbéli városi temetőfelújítási program is nagymértékben érintette a révfalui sírkertet. Fekete Dávid a fiatalok lehetőségeiről is szót ejt, mint mondja, az egyetemi élet kínálta programok mellett az Aranypart is igazi felüdülést nyújt a nyári időszakban. Az Aranypart I. egy magánvállalkozásnak köszönhetően vált egy igazi kis tengerparti plázzsá, az Aranypart II. pedig a Győr-Szol jóvoltából kínál kellemes kikapcsolódást a családok számára. A szomszédos Mobilis a fiatalok csodákat rejtő játszótere, amely nem csak elkápráztat, de oktat is, és a győri munkaerő-piaci igényekhez igazodó szakmák irányába terel.

 

 

Kelet-Révfalu önkormányzati képviselője, Bárány István kiemeli, a területen több fontos infrastrukturális fejlesztés is történt. A Zemplén utca felújítása után a Körtöltés utca megújítása is előkészítés alatt áll. Hozzáteszi, a játszótér nem szűnik meg, hanem az utcán belül kerül új helyre. Megtörtént a bálványosi csatorna kotrása, ahová a Körtöltés utca csapadékvíz-elvezetése csatlakozik majd. „Fontos lenne, hogy óvjuk környezetünket, és ne rakjuk le itt a szemetünket, mert az nem csak a településképet rontja, de a vízelvezetést is akadályozza.” A képviselő hangsúlyozza, a Kenus utcával szemben lévő területen egy rendezett zöld övezet alakulhat ki a jövőben, az Irinyi utcában pedig egy kis játszótér épül. „A gyalogosok közlekedését több helyen sikerült biztonságosabbá tenni, ide tartozik az Audi-iskola gyalogátkelőhelyének kivilágítása, és az új átkelők létesítése. Az Irinyi utcában a buszmegálló megnagyobbítása mellett a Duna-partig kikötöttük a járdát.” A képviselő maga is kiemeli az új bevásárlóhely megnyitását, amivel javult a városrész ellátottsága.

 

 

Ha Révfaluból továbbindulunk – tehetjük ezt akár az önkormányzat saját beruházásaként megvalósult Új Bácsai úton – egy igazi kertvárosi övezetbe érkezünk. Borkai Zsolt polgármester – aki maga is a városrészben lakik – hangsúlyozza, hogy az önkormányzat törekvése a településrészek kiegyensúlyozott fejlesztése. „Családommal együtt nagyon szeretünk itt élni, hiszen az otthon melegét, a nyugalmat biztosítja számunkra.” Mint mondja: „Fontosak azok a helyi beruházások, amelyek az adott lakókörnyezet problémáira fókuszálnak. Ilyen többek között a csapadékvíz elvezetésének kérdése. Az önkormányzat ennek megoldására programot indított, amelynek egyes elemei önkormányzati, más részei pedig európai uniós forrásból valósultak meg. Kisbácsán a négy városrészt érintő uniós projekt keretében készült el a csapadékvíz-elvezető rendszer gerince, amely nem csak megoldja több utca vízelvezetését, de biztosítani tudja a rendszer jövőbeli továbbépítését.”

 

 

Bárányi István szintén azt hangsúlyozza, hogy a fejlesztés során előrelátóan a folytatás csatlakozó pontjait is kiépítették, vagyis a jövőben újabb utcákat lehet majd bevonni a rendszerbe. „Vannak még gócpontok a területen, de több utcában helyi szikkasztók beépítésével sikerült orvosolni a problémát, erre jó példa a Benedek Elek utca.” Továbbhaladva Bácsa felé, a Bácsai tó és környezetének rendbetételét láthatjuk. A tó durva partrendezése már megtörtént, és a tervek szerint a partszakasz sétánnyá alakítása biztosíthat kellemes pihenőhelyet az itt élőknek. „A városrész központi parkjában korábban a sétány készült el, és folytatódik az iskola emlékhelyével, új padok kihelyezésével.” A képviselő úgy látja, az önkormányzati beruházásokat társadalmi aktivitás kíséri, a lakosok maguk is szívesen vesznek részt a fejlesztésekben. A közösségi életre példaként említi a közelmúltbeli majálist, amelynek keretében a „15 éves a Bácsai Részönkormányzat” című kiállítást is megnyitották. Sárással kapcsolatban elmondja, itt a megkezdett szennyvízcsatorna-kiépítés folytatása a következő feladat, emellett pedig egy játszóhely kialakítása szolgálná a növekvő gyermeklétszámot. „Bár Sárás infrastruktúrája nem ér fel a környező városrészekével, nyugodt otthont biztosít a családok számára, ezért egyre népszerűbb lakóhely.” Ez igaz Révfalura, Kisbácsára és Bácsára is, ahol nem véletlenül épülnek az új házak, hiszen könnyen elérhető, mégis nyugodt, természet közeli lakókörnyezetet biztosít az itt otthonra lelőknek.

 

 

Győrplusz

Fotó: O. Jakócs Péter