Ovisok és kisiskolások versenyeztek a Pindur-Pandúr döntőjében
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága, illetve a Széchenyi István Egyetem Közlekedési Tanszéke május 11-én Győrben, az egyetem parkolójában tartották a MINI KRESZ Pindur-Pandúr Ki Mit Tud verseny megyei döntőjét.
Az óvodásoknak és kisiskolásoknak elméleti és gyakorlati tudásukról kellett számot adniuk a megmérettetésen. A tesztfeladatok kitöltését követően egy kerékpáros akadálypályán is bizonyíthatták rátermettségüket, illetve időre kellett egy megadott közlekedési jelzőtáblát kockakirakón kirakniuk.
A gyerekek a megyei rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának egy külön standjánál prevenciós foglalkoztató játékokon keresztül sajátíthatták el a korosztályuknak szóló ismeretanyagot, továbbá bűnügyi technikai bemutatót láthattak és beülhettek a rendőrség járműveibe is.
A megyei Baleset-megelőzési Bizottság első alkalommal mutatta be azt a kis baleset-megelőzési robotot, amely játékos módon segíti a fiatalabb korosztály prevenciós tudásanyagának elsajátítását. Az óvodások és iskolások a verseny elején együtt melegíthettek be az új ,,kollégával”.
Az óvodák közül első helyen a kónyi Tündér-tavi Óvoda, az iskolák közül pedig a mosonmagyaróvári Bolyai János Általános Iskola végzett.
A cikkhez kapcsolódó videó:
police.hu