![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/04/padlizsanragu1.jpg)
A böjti időszak nem feltétlenül azt jelenti, hogy nélkülöznünk kell, hanem lehetőséget ad új ízek felfedezésére. A nemzetközi konyha pedig remek ötletekkel szolgálhat nekünk.
Sok török étterem nyílik a környezetünkben, de leginkább a falafelt igyekszünk felfedezni soraikban. A padlizsán sok konyha kedvenc alapanyaga, ahogy a török népé is, a lepényekről nem is beszélve, hiszen azokra szinte mi is rászoktunk már és megszerettük. A tortilla az egyik kedvencem a sok fajta közül, mégis jobban örülök annak, ha nem élesztős és fehérlisztes variációval találkozom. Az egész menü is úgy indult, hogy találtam egy adag rizslisztet a konyhában, majd egy fél üveg kefirt és tudtam, hogy itt lepény készül ebből hamarosan. Így is lett, amit szódabikarbónával lazítottam, mert ezt is természetes alapanyagnak tartom, valamint az olívaolajjal tettem ropogóssá. A bónusz már csak az volt, hogy egy fokhagymát reszeltem a tésztájába és némi tökmagot törtem bele durvára vágva. Többek között ezért is szeretem a lepényeket, mert akár csicseriborsóból, zabból vagy éppen rizsből, azonnal készülhet belőle egy laktató fogás. És, ha éppen csak egy avokádót vagy sajtot, friss zöldséget találunk a hűtőnkben hozzá, máris egy gyors ebédünk kerekedhet. Próbáljátok ki, érdemes!
Bevásárlólista:
Padlizsánragu:
2 nagy db padlizsán
3 ek olívaolaj
1 fej lila hagyma
1 csokor rukkola
2 ek só (áztatáshoz)
Rizslepény:
200 ml kefír
1 kk só
100 g rizsliszt
50 g tönkölyliszt (helyettesíthető sima liszttel)
3 ek olívaolaj
1 kk cukor
1 kk szódabikarbóna
1 ek tört, hámozott tökmag (bármilyen mag vagy csíra is megfelelő)
Elkészítés:
1. A felkockázott padlizsánt egy evőkanál sóval hintem be, meleg vízzel leöntöm, majd állni hagyom 10 percre és leszűröm. Ezt a műveletet mindig kétszer megteszem a padlizsán előkészítésénél, hogy a kesernyés ízét elvegyem.
2. Egy forró serpenyőbe olívaolajat öntök, beleteszem a padlizsánt és közepes lángon elkezdem pirítani. 10 perc után lefedem és magas lángon 10 percig pirítom, 5-6 percenként átkeverem. Amikor már összeesett és kissé sült, akkor adom hozzá a nagyobb kockákra vágott lila hagymát és fedő nélkül, kis lángon pirítom tovább 5 percig. Borsozom és amikor levettem a gázról, friss rukkolát keverek hozzá.
3. Lepény: az összes hozzávalót egy tálban szilikonlapáttal összekeverem, állni hagyom 5 percig, majd palacsintasütőben, pici olajon sütöm meg mindkét felét 4-4 percig ropogósra.
4. Formázás: érdekes állagú tésztát kapsz majd (kézzel nem formázható, de nem híg, inkább szivacsos), ezért két evőkanállal tégy a serpenyőbe és a két kanállal lapítsd ki, húzogasd szét. Amikor megsült az egyik oldala és megfordítottad, akkor lapítsd még teljesen le egy lapáttal, így a belsejéből is kijön a még nyers tészta, amitől azonnal megsül.
Tetejére gorgonzolát, reszelt sajtot, tejfölt szoktam tenni a tálalásnál.
Szarka Zsófi