Győr+
2017.05.11. 10:04

Pályázattal segítik az idősek otthonukban maradását

2009 óta már közel negyven millió forintot biztosított a győri önkormányzat a pályázatra, s az idén is hatmillió forint áll rendelkezésre, hogy az idősek főként akadálymentesítő jellegű beruházásokat hajtsanak végre otthonukban…

„Annak idején a Wel Hops projekt segítségével készült el az idős emberek lakhatási körülményeinek európai összehasonlítása. Ekkor egy kézikönyv is készült a lakáson kívüli és azon belüli akadálymentesítésről. Az önkormányzat ezt a programot vitte tovább, és 2009 óta összesen 38,6 millió forintból 94 győri idős ember életkörülményeit javította.” – mondta el Takács Tímea a Szociális, Egészségügyi és Lakásügyi Bizottság elnöke. Hozzátette, 2017-ben hatmillió forintos keret áll rendelkezésre, a megpályázható összeg maximum ötszázezer forint. A támogatás célja, hogy az idősek az átalakítások segítségével minél tovább élhessenek otthonukban, biztonságos, megszokott környezetükben.

 

A pályázat az önkormányzat és a Máltai Szeretetszolgálat együttműködésében valósul meg

A pályázat lebonyolítója az önkormányzattal kötött szerződés alapján a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Regionális Központja. Dr. Báthy Andrásné régiótitkár kiemelte, ez egy nagyon fontos lehetőség a győri idősek számára, amelyre tavaly 47 pályázat érkezett be. A megpályázott munkák során jellemzően fürdőszoba-átalakításokat, küszöbmentesítést, konyha-átalakítást, bejárat-akadálymentesítést, csúszásmentesítést végeznek el. A régiótitkár felhívta az érdeklődők figyelmét, hogy irodájukban segítséget nyújtanak azoknak, akik az elektronikus felületeket nem tudják kezelni.

 

Akadálymentesített mellékhelyiség

A pályázatot egy eredeti és egy másolati példányban, elektronikusan kitöltve, postai úton, vagy személyesen kell benyújtani a következő címre: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület 9021 Győr, Amadé L. u. 1. Pályázat benyújtásának határideje: 2017. május 26. A pályázattal kapcsolatosan további információ kérhető a [email protected] e-mail címen és a 30/633-5286-os telefonszámon, vagy az MMSz titkárságán: 96/336-129-es telefonszámon. A pályázati dokumentáció innen letölthető.

Papp Zsolt
Fotó: O. Jakócs Péter