Győr+
2015.09.02. 17:25

Pápai Lajos 75 éves

Dr. Pápai Lajos megyéspüspök szeptember 6-án tölti be 75. életévét, ebből az alkalomból ünnepi szentmise lesz vasárnap 10 órától a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.

A szentmisén jelen lesz dr. Alberto Bottari de Castello érsek, apostoli nuncius és dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök is.

 

Dr. Pápai Lajos győri megyéspüspök Győrött született 1940. szeptember 6-án. 1958-ban a keszthelyi Vajda János Gimnáziumban érettségizett. 1963. június 21-én Veszprémben szentelték pappá. Káplánként volt Nagykapornakon 1965-ben, Kiskomáromban 1966-ban, a Nagykanizsa-Szent József (II.) plébánián 1967-ben, Siófokon, majd Balatonfüreden 1973-ban, a Nagykanizsa-Szent Imre (IV.) plébániákon. 1969-ben Budapesten teológiai doktorátust szerzett. 1973-75 között Strasbourg-ban teológiát tanult, majd vallástudományból doktorátust szerzett. Hazatérve Szegeden morálist, patrológiát és ökumenizmust tanított. 1977-től a budapesti Központi Papnevelő Intézet spirituálisa (lelki igazgatója), 1985-től a Veszprém-Regina Mundi plébánosa.

Szent II. János Pál pápa 1991. március 18-án győri megyéspüspökké nevezte ki, ezt követően április 27-én Győrött szentelték püspökké. 1995-ben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Iskolabizottságának elnöke lett. Új templomokat szentelt Almásfüzitőn, Ikrényben, Kapuvárott, Koppánymonostorban, Mesterházán, Nagyszentjánoson, Nyárligeten, Sopronban (Szt. Imre). Katolikus iskolát alapított Sopronban, Kapuvárott, Csornán, Szanyban, Komáromban.

Győrött megalapította a Szent László Katolikus Szakkollégiumot. Fölújíttatta a szemináriumot, a püspökséget és a székesegyház külsejét. Az Egyházmegyei Hivatal számára új irodaházat nyitott. A püspökvárban megnyitotta az Apor-múzeumot. Fölállította a Horvát Pasztorális Tanácsot, elindította a Hitvallás című egyházmegyei lapot. Cikkei jelentek meg a Jel, Teológia és Vigilia című folyóiratokban. Művei: Nagy Szent Baszileiosz halálának 1600 évfordulójára; II. János Pál pápa enciklikáját fordította (Ókeresztény írók. VI: 11.); André Frossard: Ne féljetek! című művét fordította. A keresztény hit alapjai 1-2. kötetét írta; „Isten Anyja, a Boldogságos Szűz Mária Krisztus és az Egyház misztériumában.”

 

Forrás:: Győri Egyházmegye