Győr+
2013.12.04. 11:13

Parkolóhely bővítés Adyvárosban

Az elmúlt 10 évben mintegy 50 parkolóhelyet alakítottak ki Adyvárosban, a Szigethy Attila utca és Szabolcska utca, Körkemence utca környékén, hogy enyhítsék a parkolási feszültségeket – jelentette be Radnóti Ákos. A terület önkormányzati képviselője hozzátette, most újabb hat hely készült el, ami tovább javítja az itt élők helyzetét.

Radnóti Ákos rámutatott, a Szigethy Attila utca 97-107. paneltömbben több mint háromszázan laknak, szükségszerű volt a bővítés. Tavaly hét, most plusz három parkolóhelyet adtak át a tömb mögött, valamint a már meglévő helyeket újra felfestették megkönnyítve a szabályos parkolást.

Elkészült három új parkolóhely a Körkemence utcában is. A bővítés mintegy 2,3 millió forintba került.

 

 

 

Radnóti Ákos hozzátette, a parkolók bővítése mellett nagy hangsúlyt fektettek arra is, hogy a környéken sor kerüljön a burkolatjavítási munkálatokra is. Javították a járdahibákat, akadálymentesítettek, a murvával borított, házak közötti beállókat újbóli feltöltötték, de a közlekedők biztonsága érdekében elkészült a zebra is a Török István utca sarkánál, a gyalogátkelők köré pedig fényvisszaverő táblákat helyeztek ki, mivel az utca elején és végén is iskola van.

 

 

Az útfenntartási munkákkal kapcsolatban Prédl Antal, az Útkezelő Szervezet intézményvezetője elmondta, hogy a városban lévő mintegy 30 km hosszú kerékpárút hálózaton belül sok olyan szakasz van, melyek 20-30 éves burkolattal rendelkeznek, így foglalkozni kell a kerékpáros közlekedést kiszolgáló, már meglévő kerékpárutak burkolatjavításával is. Kifejtette, idén összesen több, mint 60 millió forintot fordítottak erre a célra. Többek között javították a Szigethy Attila út Tihanyi Árpád út és Szabolcska utca közötti szakaszát, ahol az aszfaltot több helyen felnyomta a platánfasor gyökérzete. Az útkezelő szervezet az egész járda-kerékpárút felületet 1,5 méterrel a házak felé helyezte át.

A beruházásokkal biztonságosabbá vált a közlekedés a városrészben.

 

Fotó: Marcali Gábor