Győr+
2016.12.24. 10:33

Pataki András a Pro kultúra új igazgatója Sopronban

Pataki Andrást választotta a Pro kultúra nonprofit kft. a képviselők ügyvezető igazgatójának.  További kettő intézmény vezetőjéről is döntött a város közgyűlése.

Intézkedéseit azonnal megkezdte, mint pl, hogy Perge-malom köz néven hívnak majd egy eddig névtelen utcát Sopronban – határoztak a képviselők, miután elfogadták a nemzetiségi önkormányzattal megkötött szerződés felülvizsgálatát.

 

Vörös Viktor (PM) kérdésére válaszolva dr. Sárvári Szabolcs jegyzőtől megtudhattuk, hogy Sopronban négy közterület felügyelő dolgozik. A téma akkor került szóba, amikor a kerékbilinccsel kapcsolatos előterjesztéssel foglalkoztak. A jövőben a Sopron Holding intézi majd az ezzel kapcsolatos ügyeket. A külföldi rendszámos autósok sem ússzák meg a büntetést, ugyanis akkor veszik le az autójáról a zárat, amint kifizette a díjat.

 

A város forgalmas bevezető útja mellett immár évek óta éktelenkedik a West üzletház. Arról már korábban döntött a közgyűlés, hogy rendezik az ingatlan tulajdoni jogait. Most az is világossá vált, hogy az épületet a közeljövőben lebontják. A helyén parkolókat és egy zöld parkot hoznak létre.

 

Zárt ülésen került napirendre, hogy kit válasszanak meg az elkövetkezendő öt évre a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának. A posztra előzetesen hárman pályáztak, személyesen azonban ketten jelentek meg. A képviselők Pataki Andrásnak, a Petőfi-színház jelenlegi vezetőjének szavaztak bizalmat.

 

(Horváth Zoltánné, a jelenlegi ügyvezető igazgató megbízatása pedig közös megegyezéssel megszűnik). A Soproni Kommunikációs Központ Kft. igazgatója Harka Zoltán lett.

Az új ügyvezető február 1-től töltheti be tisztségét a Soproni Petőfi Színházat és a Fertőrákosi Barlangszínházat is működtető intézmény élén. Pataki András a közgyűlés döntése után kiemelte: rendkívül széles körű feladatot kell ellátnia a színházi működéstől kezdve a művelődési ház mindennapi tevékenységének irányításáig.

 

Ahhoz, hogy a legújabb kihívásoknak is megfelelhessen a szervezet, paradigmaváltásra van szükség filozófiájában – mondta. Majd hozzátette: a szolgáltatás mellett a közösség szolgálatának, a közérdek érvényesülésének, a nyitottságnak és a transzparenciának kell érvényesülnie a mindennapi működésben. A leendő ügyvezető az intézményen belül három nagy területet kijelölését tervezi, amelyek ügyeivel majd egy-egy igazgatóság foglalkozik, élükön a gazdasági, a közművelődési és a művészeti vezetővel.

 

A gazdasági igazgatóságon belül egy önálló értékesítési osztály alakul – tette hozzá Pataki András.

 

A Fertőrákosi Barlangszínház irányítása, a Soproni Petőfi Színházzal együtt a művészeti igazgató hatáskörébe kerül. Ez a feladatkör pedig magában foglalja a főrendezői teendőket is, amelyet Pataki András a jövőben is ellát majd.

 

Pataki András 2012 óta a Soproni Petőfi Színház igazgatója, főrendezője. Megbízatása a Pro Kultúra élén 2022. január 31-ig szól.

Ugyancsak a rendkívüli közgyűlésen volt téma a polgármester és az alpolgármester javadalmazásnak megállapítása. A hivatali dolgozók béremelésére pedig külön forrást biztosítanak a jövő évi költségvetésben.

 

Előzmény:

 

A tervek szerint elsőként arról döntenek, hogy ki vezesse az elkövetkezendő öt évben a központi gyermekkonyhát, a rendkívüli közgyűlésen pedig arról, hogy kit nevezzenek ki a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. élére. Mint azt már megírtuk, ez utóbbi posztra hárman adtak be pályázatot. A jelentkezőket a hét elején hallgatta meg a kulturális bizottság, s most a testület feladata lesz a végső döntést meghozni.

 

Ezt megelőzősen azonban még komoly munka vár a képviselőkre. Ezen az ülésen határozzák meg, hogy jövőre mikor legyen közgyűlés, s elfogadják az önkormányzat jövő évi belső ellenőrzési tervét is.

 

A Sopronban működő nemzetiségi önkormányzatokat is támogatja a város, a korábban megkötött szerződéseket azonban aktualizálni kell. Sopronbánfalván egy eddig névtelen utca kap nevet. Az autósok számára lesz fontos a kerékbilincs kihelyezéséről és eltávolításáról szóló előterjesztés, a tervek szerint a feladat a jövőben is a Sopron Holdingé lesz.

 

A soproni strandok és a fürdő üzemeltetésére ismételten a Soproni Vízmű-t kérnék fel. A városban lévő csapadékcsatorna hálózat üzemeltetésének évi fix díja 30 millió forint lesz. A II. Rákóczi Ferenc utca 45. szám alatti épület tetőszerkezetét felújítják. A téma azért kerül a közgyűlés elé, mert az önkormányzatnak is van tulajdonrésze az ingatlanban.

 

A West üzletház lebontása is napirendre kerül. Igaz, ezt a témát várhatóan zárt ülésen tárgyalják majd. S ugyanilyen módon – zárt ajtók mögött – dönthetnek a folyószámla hitelkeret meghosszabbításáról is. A város jövő évi, átmeneti gazdálkodásáról szóló rendeletben meghatározzák a 2017-es évi költségvetés főbb irányait.

 

A rendes ülést két rendkívüli követi. Téma lesz mások mellett az is, hogy a polgármesteri hivatal dolgozóinak béremelésére a jövő évi költségvetésben forrást biztosítsanak. S egyúttal határoznak a polgármester, az alpolgármester fizetéséről is.

 

MTI