Porviharok fenyegetik Németországot

Győr+
2019.04.24. 08:42

A hetek óta tartó szárazság és az egyre erősebb szél miatt erdőtüzek mellett porviharok is fenyegetnek Németország északkeleti részén, Mecklenburg-Elő-Pomerániában, Brandenburgban és a fővárosban, Berlinben - írták kedden német lapok.

A Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi Wolgastnál kedden sivatagi tájjá változtatta a vidéket a kiszáradt mezőgazdasági területek felszínéről a port és a homokot felkapó erős szél – jelentette hírportálján a Nordkurier című lap.

A viharos erejű széllökések főleg a kukoricaföldek térségében okozhatnak gondot, mert még csak a napokban ért véget a vetés, és nem keltek ki a növények, amelyek megfoghatnák a talajt – tették hozzá.

A berlini Der Tagesspiegel beszámolója szerint szombatig tarthat a kritikus időszak, a száraz és az évszakhoz képest túlságosan meleg – szerdán 25 Celsius fokig, csütörtökön akár 26 fokig emelkedő hőmérsékletű – levegőt óránkénti 80- 90 kilométeres sebességű széllökések kavarhatják meg, így súlyos porviharok keletkezhetnek a térségben, amely még nem heverte ki a tavalyi rendkívüli aszályt.

Mindkét lap kiemelte, hogy a következő napokban fokozott óvatosságra lesz szükségük az autósoknak. Felidézték, hogy 2011-ben Rostock mellett az A19-es autópályán 60 autó karambolozott egy porviharban, a tömeges balesetben 8 ember meghalt és 100-an megsérültek.

A március vége óta tartó szárazság szombaton érhet véget, az északkelet-németországi régiót jelentős mennyiségű csapadékot szállító front éri el, ami a Der Tagesspiegel szerint önmagában is jó hír, mert reményt ad arra, hogy nem ismétlődik meg a 2018-as – a rendszeres időjárási adatfelvételek óta legsúlyosabb – aszály.

Fotónk illusztráció: Pixabay

MTI