Győr+
2017.04.26. 16:37

Rangos elismerést ünnepeltek a győri mórások

A közelmúltban újabb díj került a Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakgimnázium aulájának vitrinjébe: az önkormányzat Pro Urbe díjjal ismerte el az intézmény csaknem 45 éve tartó munkáját. Szerdán egykori és mai diákok ünnepelték az elismerést.

Győr legnagyobb és legmodernebb oktatási intézménye volt a mai Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakgimnázium, amikor 1973-ban megnyitotta kapuit a diákok előtt. Az iskola egyik diákja az ünnepségen felidézte, a diákok létszáma az első három évben megduplázódott, 1976-ban már több mint ezerhétszázan tanultak a Mórában. Hogy mindenki elférjen, függönnyel osztották ketté a könyvtárat, az ebédlőben két osztály tanult délelőtt, nyolc tanulócsoportot pedig autóbusz szállított a város négy iskolájába. A ma mintegy ezer főt számláló adyvárosi iskola összetett intézmény, hiszen az általános iskola mellett szakgimnázium és felnőttoktatás is működik itt.

 

Az iskolai jelenlegi és volt diákjai is ünnepeltek

 

Az infrastruktúra, vagyis a ’75-ben épült tornaterem, majd a ’77-ben elkészült uszoda is hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország legjobb sportiskoláihoz tartozik az intézmény, számos olimpikon is kikerült a Móra falai közül. A Pro Urbe díjjal járó támogatásból is a tradicionális sportműhelyt fejlesztik, a testnevelési öltözők bútorzatának cseréje valósulhat meg a közeljövőben. Elhangzott, hagyományai vannak az iskolában a humánképzésnek is, nincs is olyan médium a környéken, ahol ne dolgozna olyan újságíró, aki a Mórában tanult.

 

A gyerekek ízelítőt adtak az iskola sportoktatásából

 

Csengeri Mária intézményvezető elmondta, a Pro Urbe díjjal a több évtizedes, magas színvonalú oktató-nevelő munkát, a tehetséggondozás területén elért kiváló eredményeket, valamint értékőrző és értékteremtő, innovatív pedagógiai tevékenységet ismerte el az önkormányzat. „A díj az összes mórásnak szól: azoknak, akik ide járnak vagy jártak, a diákok szüleinek, s természetesen a pedagógustestületnek és a pedagógiai munkát segítőknek is” – hangsúlyozta Csengeri Mária és hozzátette, a pedagógiai munka – habár számos statisztika készül – nehezen mérhető számokban, hiszen a nevelést nem lehet adatokkal kifejezni. Nem csak a tananyagra, hanem a személyiségfejlesztésre is nagy hangsúlyt fektetnek, a tanórákon és az azokon túli programokon is.

 

Csengeri Mária: minden mórásnak szól az elismerés

 

Radnóti Ákos alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője elmondta, olyan tradicionális iskolák sorába lépett a Móra a díjjal, mint a több mint kétszáz éves Révai Miklós Gimnázium, a több mint százéves Kazinczy Ferenc Gimnázium és a Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola.

 

Radnóti Ákos is gratulált az iskola sikeréhez

 

Emlékeztetett, 2011-ben komplex energetikai felújítást végeztek az intézményben, köztéri kamerát szereltek az iskola elé, rámpát a lépcső mellé. Jövőre pedig – tette hozzá – egy nagy álom megvalósulásának kezdetéhez érünk, a Kuopio parkban ugyanis elkezdődik a parkolólemez építése.

 

Z. A.

Fotó: Marcali Gábor