Győr+
2016.12.21. 11:00

Rekordáron kelt el egy Tihanyi-látkép

Rekordáron kelt el Tihanyi Lajos Párizsban készült látképe a Kieselbach Galéria kedd esti karácsonyi árverésén, amelyen több magyar fauve műre is licitálhattak az érdeklődők Budapesten a Marriott Hotel dísztermében.

 

A magyar fauve festészet történetében az eddigi legmagasabb áron, 170 millió forintért kelt el Tihanyi Lajos Pont St. Michel (Párizs) című 1908-ban készült látképe. A festmény kikiáltási ára 34 millió forint volt.

A látkép akkor készült, amikor Tihanyi a párizsi Saint-Michel rakparton lakott. “A festményen az a motívum jelenik meg, amit abból az ablakból festett Tihanyi, amely mellett Matisse lakott” – hangsúlyozta Kieselbach Tamás galériavezető hozzátéve, hogy a kép – másik két Tihanyi mű mellett – 110 év lappangás után került elő érintetlen állapotban, közvetlenül az első tulajdonos leszármazottainak gyűjteményéből.

“Egy ugrásszerű váltás történt ezen az aukción, ez a kép mindent megváltoztatott, átrendezte a magyar árakat” – hangsúlyozta a galériavezető, hozzátéve, hogy a magyar modern festészet az, ami a leginkább összemérhető a nemzetközi színtéren.

Élénk érdeklődés mellett cserélt gazdát Berény Róbert Svédországból hazakerült Mediterrán táj című fauve festménye is, amely kikiáltási árának több mint háromszorosáért, 17 millió forintért kelt el. Mattis-Teutcsh János Zöld-sárga táj című olajképe pedig 28 millió forintért cserélt gazdát.

Fotó: hirado.hu

MTI