Győr+
2018.05.13. 09:00

Rekorddöntés és Kowalsky meg a Vega is volt a győri katonák nyílt napján

Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred tizenhatodik alkalommal tárta ki a likócsi laktanya kapuit az érdeklődő közönség előtt szombaton. A szervezők egész nap színes és tartalmas programokkal várták a látogatókat, sőt még a Kowalsky meg a Vega zenekar is kilátogatott a rendezvényre.

 

Számos híradás foglalkozik a katonákkal, s a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezredről is sorra jelennek meg a hírek, beszámolók a média különböző felületein. Arról azonban kevesebb szó esik, hogy egészen pontosan mivel is foglalkoznak itt Győrben a skarlátpiros barettsapkás honvédek. Éppen ezért a Magyar Honvédség egyetlen légvédelmi rakéta fegyvernemi alakulata számára nagyon fontos, hogy legalább évente egyszer megmutassa magát a civil lakosságnak.

További képekért kattints a fotóra!

Szerencsére a Laktanyai Nyílt Nap esetében a honvédségi szándék és a társadalmi igény találkozik. Évek óta ezrek élnek a nem mindennapi lehetőséggel, hogy – egy a hétköznapok során szigorúan őrzött katonai objetktumba bejutva – betekinthessenek a katonák életébe. A falakon belül pedig testközelből ismerkedhetnek meg a korábban csak interneten látott haditechnikai eszközökkel, valamint információkat szerezhetnek a győri alakulat feladataival, munkatevékenységével kapcsolatban.

A szervezők különös gondot fordítanak arra, hogy életkortól függetlenül az összes látogató jól érezze magát, és mindenki megtalálja a számára leginkább megfelelőt a programokból. Ennek megfelelően ugyanúgy csalogatta ugrálóvár illetve makettkiállítás a kicsiket, mint rakétaindító-szimulátor, vagy paintball-, airsoft-, légpuska-, és lézeres lövészet a nagyobbakat.

A kapu nyitását váró népes vendégsereget Matyi Tibor alezredes, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred megbízott parancsnoka köszöntötte, majd üdvözlő szavai után ünnepélyes zászlófelvonással, valamint egy hazai gyártású, 2. Világháborúban használt, 85 mm-es légvédelmi löveggel leadott díszlövéssel vette kezdetét a rendezvény. Reggel kilenc és délután kettő óra között a családok haditechnikai eszközöket, fegyverzeti anyagokat, a csapatmúzeum és az emlékszobák tárlatát, éleslövészetekről készült filmeket, valamint maketteket és helikopteres relikviákat tekinthettek meg. Kipróbálhattak továbbá egy repülőgép-szimulátort, rakétaindító-szimulátort, dobhattak célba gyakorló kézigránáttal, megnézhették a HM EI Zrt. pilóta nélküli repülőeszközeit, valamint meghallgathatták Honvédszakszervezet és Nyugdíjpénztár tájékoztatóját, de honvédségi kiadványokat is beszerezhettek a Zrínyi Média standjánál.

Természetesen az állandó programpontok mellet kiemelt műsorszámokkal is készült a légvédelmi alakulat. Elsőként a közönség a Tatai Helyőrség Zenekar koncertjét hallgathatta meg. A 2005-ben alapított együttes ez alkalommal nem indulókat, vagy protokolláris rendezvények zenei darabjait szólaltatta meg, hanem könnyedebb dallamokkal, közismert slágerekkel, filmzenékkel készült. A koncertet követően az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, 32. Nemzeti Honvéd Díszegység, Honvéd Díszzászlóalj Különleges Díszelgő Csoportja került a figyelem középpontjába fegyveres-alaki bemutatójával. Talán nem túlzás állítani, hogy a legnagyobb várakozás idén is a dinamikus harcászati bemutatót övezte.

Az esemény extra különlegessége volt, hogy a Kowalsky meg a Vega zenekar is tiszteletét tette a nyílt napon, ami sokaknak volt plusz meglepetés. Rengetegen kértek közös fotókat a zenészektől, akik lelkesen teljesítették a sok feléjük érkező kérést. A Győr+ Média munkatársa Adorján Andi élő telefonos interjút is készített Kowával és Jimmyvel, amelyből most mi is idézünk:

– A Kowalsky meg a Vega és a honvédség története a Tizenötmillióból egy című klip forgatásával kezdődött – mesélte Kowa. – Persze akkor még nem sejtettük, hogy mindannyian a területvédelmi tartalékos állományhoz tartozunk majd. A szerződést aláírtuk már, a kiképzésen viszont még nem vettünk részt. Ám a különleges erőknél már hat napot eltölthettünk, úgyhogy mondhatom, hogy ide a győri laktanyába is hazajöttünk.

– A klipforgatáson olyan élményeket szereztünk, amely számomra bakancslistát történet volt – vette át a szót a basszusgitáros Jimmy. – A kiképzésünk még nem volt meg, de már megtapasztaltuk, milyen teljes felszerelésben menetelni, illetve ejtőernyőzésen is részt vehettünk már. A komolyabb kiképzést izgalommal várjuk és igyekszünk helytállni.



A zenekar tagjai megnézték az alaki bemutatót, körbejárták az alakulótér látványosságait, majd a bemutatót is érdeklődve szemlélték. Sietniük kellett, hiszen este már Sopronban léptek fel, de ahogy ígérték: hamarosan ismét találkozhatunk velük.

A nagy sikert arató rendezvény végül a kiállított technikai eszközök látványos elvonulásával zárult. Mire a friss élményekkel gazdagodott vendégek hazatértek, a laktanya kapuja is bezárult, így egy újabb évig kell várni, míg ismét elérkezik az idén eddig még soha nem látott tömeget vonzó nyílt nap.

A raketaezred.hu nyomán: Havassy Anna Katalin
Fotó: 1-9: Miklós Máté tőrzsőrmester és HAK