„Reméljük, hogy a jövő úszói valahol itt vannak ebben az uszodában is”

Győr+
2015.07.18. 10:00

A győri úszók, ha nem is rohamléptekben, de szépen fokozatosan írják fel magukat a hazai úszósport képzeletbeli térképére. 2013 októberében a Győri Úszó SE nagy lépésre szánta el magát, amikor az Európa-bajnok klasszissal, Jakabos Zsuzsannával erősített. Tette mindezt nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy egy példakép beindíthatja a régóta stagnáló győri úszósportot.

Ekkor az egyesület 30 igazolt versenyzővel dolgozott, a Vidra Úszóiskolával karöltve. 2014 decemberében aztán átadták az Aqua Sportközpontot, azaz a város új 50 méteres uszodáját, melyben azóta több nemzetközi szinten is jegyzett úszó is készül.

„Mindennapos a kapcsolatunk Győrrel – mesélte Kiss László szövetségi kapitány. Nemcsak Jakabos Zsuzsanna miatt, itt készül például Balogh Gábor, Takács Krisztián, Gyurinovics Fanni, rájuk is odafigyelünk. A fiatalokat pedig a válogatókon nézzük meg Hargitay Andrással, az utánpótlás szövetségi kapitánnyal. A régióból kiválasztott 30 legjobb versenyzőt, a jövő bajnokai programon keresztül figyeljük meg. Ez mellett technikai segítséget nyújtunk az edzőknek is, hogy a négy úszásnem közül melyikben vannak hiányosságok. Illetve az úszáshoz nagyon fontos szárazföldi munkáról, a nyújtásról, a lazaságról is véleményt alkotunk.”

Az Úszó SE mind a Magyar Úszó Szövetség, mind Győr városának kiemelt támogatását élvezi. Az egyesületben jelenleg közel 150 igazolt versenyző úszik legalább heti 5 alkalommal. Az új uszodának és a jó körülményeknek is köszönhetően, a legtöbb csoportban túljelentkezés van, emiatt már nagyon várják az reményeik szerint idén elkészülő, 33×25 méteres medencét.

 

 

„Mindig nagy öröm, ha sok úszót lát az ember – mesélte az utánpótlás kapitány. Eleve már az is nagy dolog, hogy ilyen sokan tanulnak meg úszni, persze a legjobb, ha ezt már gyerekkorban teszik. Az úszás önmagában ráadásul nemcsak egy sport, hanem egy életforma is, amelyet idős korig lehet űzni, anélkül, hogy megsérülne az ember. Nekünk pedig az különösen nagy öröm, ha ezt versenyszerűen teszik. Fontos, hogy nagy legyen az utánpótlás bázis, hiszen minél nagyobb a merítési lehetőség, annál több ember akad fent a hálón. A bajnokprogramnak például ez is a célja.”

 

 

„Mindig nagy öröm, ha Győrbe jöhetek – tette hozzá Kiss László. Egyrészt nagy megtiszteltetés volt, amikor Borkai Zsolt polgármesterrel az alapkövet együtt rakhattuk le, így ez az uszoda áll a legközelebb a szívemhez, a százhalombattai Kiss László Sportuszoda után. Ez egy gyönyörű létesítmény, és nagyon jó látni, hogy a régió fiataljai itt vannak. Szerintem ma Magyarország legmodernebb uszodája a győri. Bízunk benne, hogy a 2017-es világbajnokságra a budapesti Dagály Úszókomplexum is hasonló lesz, csak méretében nagyobb. Ám egy ilyen méretű városban ez az uszoda minden igényt ki tud elégíteni. Ennek köszönhetően pedig folyamatosan fejlődik a helyi úszósportélet.”

 

 

Erre a bizonyos fejlődésre a legjobb bizonyíték a nemrégiben Győrben rendezett Országos Bajnokság, ahol a legtöbb egyéni aranyérmet a Győri Úszó SE vihették haza. Jakabos Zsuzsanna hatszor állhatott a dobogó tetejére. A már egy ideje Győrben készülő, ám még dunaújvárosi színekben induló Takács Krisztián és Balog Gábor is két-két aranyat szerzett. Az éremtáblázaton a Győri Úszó SE második helyen, a ponttáblázaton a negyedik helyen végzett. Az egyesület 14 versenyzője vett részt a felnőtt bajnokságon, ebből már nyolc saját nevelésű fiatal úszó, akiket váltókban dobtak mélyvízbe.

 

 

„Az említett nevek a győri úszósport jelene, viszont mi reméljük, hogy a jövő úszói valahol itt vannak, ebben az uszodában is – tette hozzá Hargitay András. Ám hozzá kell tenni, hogy a város húzónevei nem innen kerültek ki, hanem ide jöttek úszni, ám biztos vagyok benne, hogy az itt folyó munkával lesz olyan tehetség a közeljövőben, aki ízig-vérig győri kötődésű. Ez a fantasztikus uszoda, én úgy gondolom, egy csodálatos lehetőség, és az elkövetkező hónapok, évek fogják megmutatni az itt folyó munka eredményét.”

 

 

A fiatalok pedig bontogatják szárnyaikat, hiszen idén nem rendeztek még olyan korosztályos bajnokságot, ahonnan érem nélkül távoztak volna. Az OB-eredményeknek köszönhetően pedig már biztosan ott lesz a riói olimpián és a kazanyi VB-n Jakabos Zsuzsanna, Takács Krisztián és Balog Gábor. Gyurinovics Fanni pedig a Tbilisziben rendezendő EYOF-on képviseli 2015-ben a győri színeket.

 

 

Csizmadia Dóra

Fotó: Marcali Gábor