Győr+
2017.01.26. 08:50

Rendhagyó kamarai évnyitó

Győrben rendszerszinten tudnak együtt működni a város, az egyetem és a gazdasági élet szereplői – jelentette ki Parragh László, csütörtökön Győrben, a megyei Kereskedelmi és Iparkamara évnyitó rendezvényén.

Ez valóban rendhagyó kamarai évnyitó, ennyi területet még sosem kapcsoltak össze – ezt már Borkai Zsolt Győr polgármestere mondta. Az előadásában az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál régióra gyakorolt hatásait elemezte a népes hallgatóság előtt.

Magyarországon elsőként Győrbe érkezik az olimpiai láng, melyet szeretnének az országban körbe vinni, s megmutatni, mit jelent az olimpia kicsiben, hogy aztán a nagy olimpiát is meg tudják rendezni.

A polgármester úgy vélekedett, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, az EYOF nagy lendületet adott a városnak, amely lüktet, az önkénteseknek meghirdetett program pedig több mint kétezer érdeklődött vonzott.

A kormányzat minden segítséget megadott az EYOF megrendezéséhez, a sportinfrastruktúra fejlesztésére több mint húszmilliárd forint érkezett – jelentette ki a polgármester, s hosszasan sorolta azokat a létesítményeket, amelyekkel gazdagodott vagy gazdagodik a város, hiszen a beruházások még zajlanak. Kész az Audi Aréna, az uszoda, épül a Radnóti úti sportközpont, új kollégium lesz, amely a rendezvény idején olimpiai faluként funkcionál, s magánberuházásban több mint kétszáz lakás is épül.

Az EYOF nagy lendületet adott Győr fejlődésének, biztos vagyok abban, hogy a 2024 olimpia még nagyobb lendületet adna az egész országnak – érvelt az olimpia mellett Borkai Zsolt, aki szerint az EYOF infrastruktúrája biztos hátteret biztosít ahhoz, hogy Győr a jövőben újabb kiemelkedő sporteseményeket rendezzen, erősítve a sportgazdaságot.

Széles Sándor kormánymegbízott előadásában azt járta körbe, az államigazgatási rendszer hogyan tud a gazdaság szolgálatába állni. Elmondta, a szolgáltató állam szolgáltató kormányhivatal gondolat lényege, hogy az ügyfelek elégedettsége növekedjen. A vállalkozók életének megkönnyítésére felállítanak egy beruházási referensi rendszert és egy vállalkozói információs tárat is, továbbá rendszeresen fórumokat tartanak a vállalkozók számára, a kamarákkal pedig erősítik a partneri együttműködéseket.

Földesi Péter, a győri Széchenyi István Egyetem rektora ugyancsak azt emelte ki, hogy a győri sikerek titka az együttes gondolkodásban rejlik. Nem véletlen, hogy elsőként Győrben jött létre a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ.

 

 

Parrag László, országos kamarai elnök előadásában kitért a magyarországi munkaerőhiányra. Úgy vélekedett, legalább 70-80 ezer ember hiányzik a magyar gazdaságból, s bérfelzárkóztatási program nélkül kiürül az ország, a legjobbak elmennek külföldre.

A magyar bérszínvonal nem éri el az osztrák 25 százalékát, a visegrádi országok közül nálunk a legalacsonyabbak a bérek – fogalmazott Parragh László

 

 

Palkovics László oktatásért felelős államtitkár 300 és 400 ezer közöttire becsülte a magyar gazdaságból hiányzó szakemberek számát.

Aki ma kezdi el az általános iskolát, az egyetem befejezése után olyan szakmába kerül, ami ma még nem is létezik – érzékeltette Palkovics, majd hosszasan sorolta az oktatásra váró teendőket.

A rendezvényen Pintér-Péntek Imre megyei kamarai elnök azzal kívánt sikeres évet a vállalkozóknak, ha jól működnek, sok adót fizetnek és a megye települései is sikeresek lesznek.

 

Koloszár Tamás

Fotó: O. jakócs Péter