Győr+
2016.08.30. 15:47

Rengetegen jelöltették meg kerékpárjukat – folytatódik az akció, videóval

A Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával folytatódik a Győri Rendőrkapitányság kerékpárjelölő programja, amely ingyenes és a hétvégén mindenkit vártak a Megyeház téren! Már szombat délelőtt is rengetegen éltek a lehetőséggel, a lelkesedés pedig vasárnap is folytatódott. Az akció nem ér véget, további időpontokat jelölnek majd meg a szervezők.

Friss információ:

Megtudtuk, hogy a hétvégén összesen 246 ember jelöltette meg kerékpárját ezzel az egyedülálló módszerrel, illetve ugye a jelöléssel együtt regisztráltatta is a bringáját és önmagát is a rendőrség rendszerébe, amely egy esetleges lopás során segítheti a hatóságok munkáját. A nagy érdeklődést mutatta, hogy a helyszínen voltak, akik csak reigsztráltak, mert a jelölő-anyag addigra elfogyott.  Ők 151-en voltak, nálunk a “felpasztázásra” egy későbbi időpontban kerülhet sor, amelynek időpontjáról a szervezők mindenkit időben tájékoztatni fognak! Addig is érdeklődni lehet a 96/520-000/15-94, 15-44, 16-51-es telefonszámokon, vagy a [email protected] e-mail címen.

A helyszínen a Győr+ Tv is jelen volt és forgatott



Korábban írtuk:

Ahogy arról korábban a gyorplusz.hu is beszámolt, a kerékpárjelölő programot a Győri Városi Rendőrkapitányság 2015 őszén indította útra a IV. személy-, vagyonvédelmi és biztonságtechnikai bemutató rendezvényen. A kerékpárlopások megelőzése és az eltulajdonított kerékpárok eredményes felkutatása érdekében indult programot a győri önkormányzat az idei évben 1 millió forinttal támogatta.

A szombati kezdéskor Radnóti Ákos alpolgármester és Váczi Attila rendőr alezredes, győri rendőrkapitány is jelent volt.

Radnóti Ákost sokan kérdezték a lehetőségről

– Örülünk, hogy segíthetünk a rendőrségnek, az önkormányzat 1 millió forinttal támogatja a kerékpár megjelölős programot – kezdte Radnóti Ákos. – Győrben nagyon népszerű a biciklizés, így sokan közlekednek kétkerekűvel. A Győr Bike is sikere, bővíteni is fogjuk. Ezekből kiindulva egyértelmű volt, hogy olyan ügy mellé állunk, amely visszaszoríthatja a kerékpár lopásokat, vagy ha már megtörtént a bűncselekmény, segít kézre keríteni az elkövetőt. Törekszünk rá, hogy egyre több ilyen bűnmegelőzési program legyen – zárta az alpolgármester.

Váczi Attila alezredes, rendőrkapitány kiemelte a program fontosságát, amellyel a kerékpár tulajdonosok saját maguknak is jót tesznek, illetve segítik a hatóság munkáját is.

Radnóti Ákos alpolgármester és Váczi Attila alezredes, rendőrkapitány

– Országos szinten már többször bizonyított ez a megjelölés, így nem volt kérdés, hogy amint lehet mi is csatlakozunk. Az egyedi azonosító amelyet most minden itt lévő kerékpárra rögzítünk, bekerül a rendőrség rendszerébe, így ha esetleg ellopják a kerékpárt, könnyebb lesz a kollégáim dolga, hiszen ott lesz a tulajdonos neve és címe a rendszerben – emelte ki a kapitányságvezető.

A lehetőséggel sokan kívántak élni már a délelőtti órákban. Minden korosztályból érkeztek kerékpárosok, akik türelmesen vártak hogy sorra kerüljenek.

Gellén Zsuzsanna is a várakozók között volt, akinek sajnos korábban már lopták el biciklijét.

Gellén Zsuzsanna biztosra szeretne menni

– Megpróbálok mindent megtenni, hogy ne kerüljek legközelebb olyan helyzetbe, hogy ellopják a bringámat. Két zárral is lakatolom, de ezzel a regisztrációval remélem még inkább bebiztosítottam magam. Ha mégis megtörténik a baj, talán könnyebben a nyomára bukkannak.

Feleségét szabadították már meg két kerékpártól is Nagy Sándornak, pedig ahogy mondta, lezárt parkolóban volt mindegyik. Most nem haboztak, inkább jelöltetnek:

Nagy Sándor is jelölteti a bringáját

– Szerintem a zárak manapság már nem nagyon érnek sokat, de talán ez a jelölés visszatartja egy kicsit a tolvajokat. Egyre értékesebb kerékpárok vannak, érdemes mindent megtenni, hogy nehezebben lopják el.

A kerékpárok jelölése és regisztrációja, az önkormányzati támogatásnak köszönhetően, a győri kerékpár-tulajdonosok számára ingyenes. A jelölést megelőzően a kerékpár tulajdonjogát a tulajdonosnak hitelt érdemlően igazolnia kell. A kerékpárjelölés pontos időpontja és helyszíne: augusztus 27. szombat 10 órától 16 óra, illetve vasárnap 9 órától 17 óráig. Mindkét nap a Megyeház téren várják a regisztrálni vágyókat.

Ezt követően a kerékpárok jelölése, az önkormányzati támogatásnak köszönhetően, a helyi médián keresztül előre meghirdetett időpontokban a Győri Rendőrkapitányságon, az erre kijelölt munkatársak bevonásával történik. Érdeklődni lehet a 96/520-000/15-94, 15-44, 16-51-es telefonszámokon, vagy a [email protected] e-mail címen.

Havassy Anna Katalin
Fotó: Marcali Gábor