Retropartizánok – fotókon a keleti blokk autócsodái
A '60-as években a szovjet ipar virágzott. A munkásosztály is egyre mobilabb akart lenni, ezért mindenkinek kellett az autó. Ekkor jött a Zsiguli, mindenki álma. Két napig, május 12–13-án mindenki csodájára járhat a korabeli kocsiknak, a Retropartizánok rendezvényén.
Történelem
1964-ig a keleti blokknak a „prémium” Pobjedák és Volgák mellett csak az elavult Moszkvicsok jutottak. Kellett valami, ami bírta az utakat, a zord időjárást és még megfizethető is a tömegek számára. A megoldást az autóhiányra egy új típus gyártása jelentette, melyet az olasz FIAT licence alapján terveztek. 1966-ban a FIAT 124 módosított, megerősített 124R változatát kezdték gyártani a Togliattiban épített gyárban. A Zsiguli hegység közelében felépített „város” és gyártóüzem teljes kapacitással 1973-tól, évi 700 ezer autót készített. A Szovjetunióban Zsiguli, nyugatabbra Lada néven készült a 2101 modell, a körlámpás, ezerkettes 13 évig volt gyártásban. Aztán követte őt a kombi (2102), majd az ezerötös (2103) és korszerűsített társaik, köztük a „kockalada” (2104, 2105, 2107). A hátsókerekes Ladákból – lényegében azonos technikára építve – 1970 és 2012 között 17,4 millió darab készült, amivel a második legnagyobb darabszámú modell a világon.
Zsiguli gyűjtőknek
A Lada a klasszikus autóépítés képviselője. Hosszmotor elöl, hátsókerék-meghajtás, tágas utas- és csomagtér, egyszerű műszaki megoldások, megbízható technika. Egykoron mindenki álma volt, most pedig gyűjtők féltett kincse. Ma egy körlámpás Zsiguli milliókat ér, ha OT-vizsgával rendelkezik. Nem véletlen, hiszen ezeken az oldtimereken minden a helyén van – ahogy annak idején. Gyári szerelőlámpa beépítve a motortérbe, eredeti műbőr az üléseken – egyes modellekben akár piros színben –, a 2102 kombi hosszabb rugókkal szerelve, hogy bírja a terhelést. Ma már alig beszerezhetők a króm alkatrészek, és egy meg nem bontott motor is aranyat ér. Még szerencse, hogy a ’70-es években alig utaztak az emberek, így nem ritka, hogy 100 ezer kilométert sem futottak a megkímélt gyűjtői orosz matuzsálemek.
„Lada-szag”
Ültek már eredeti állapotú Ladában? Én megtettem. A Veterán Zsiguli Egyesület jóvoltából beülhettem egy olyan, az elsők között gyártott szürke 1200-asba, aminek a kerékcsavarjain még FIAT felirat díszeleg. És érezhettem azt az illatot, ami minden egyes Lada sajátja. Nincs két ugyanolyan. Ebben inkább a korabeli ragasztó szaga dominált, egy másik ezerötösben pedig a műbőré. A teljes króm hűtőrácsos, dupla körlámpás akkori prémiumautó már fordulatszámmérőt is kapott, és 160 km/h fölött is repülhetünk vele. Ebben már alap a középen díszelgő óra, és a „fabetét”. Konkrétan ez az olívzöld (Oliven Grün), nyugati piacos verzió ténylegesen elérte a világszínvonalú autógyártás szintjét. Jobban összeszerelt, és jobban felszerelt is. Még a kipufogócső végére is került gyári króm dísz!
Retró a javából!
A Zsiguli csak egy, a keleti blokkban gyártott kocsik közül, ami gyerekkorunk álma vagy éppen gyermekeink fantáziáját megmozgatja. Van, aki átélte azokat az időket, és szívesen nosztalgiázna. De vannak fiatal rajongói is a ’60-as, ’70-es, ’80-as évek autóinak. A legnagyobb őrültek nemcsak ábrándoznak, de megőrzik, beszerzik, vagy éppen megépítik álmaik retró verdáját. Így lehetséges, hogy országszerte klubok alakultak, és életben tartják a márkákat, típusokat, az élményt. Skoda 105, Moszkvics 2140, Wartburg Limousine, és még sorolhatnánk, milyen autócsodák lesznek most egy helyen. Győrben az ETO Park ad helyet május 12–13-án a Retropartizánok rendezvénynek, melynek szervezője a Veterán Zsiguli Egyesület. Itt mindenki ingyenesen, kordonok nélkül megnézheti a legszebb darabokat. Tulajdonosaik pedig történetükkel, sztorikkal, a felújítás vagy közös gurulások élményeivel készülnek. Ráadásul vasárnap délelőtt a veterán-börzén a rég keresett alkatrészek is felbukkanhatnak. Ne feledjük, hogy egy-egy régi kocsi megmentésével nem csak egy négykerekűt, de egy kor szellemét, egy életérzést is megőrzünk az utókor számára. Ha az öreg autók mesélni tudnának?!
Nagy Viktor
Fotó: Marcali Gábor