Robotokkal a győzelemért – továbbjutó a győri csapat
A Mobilis Interaktív Kiállítási Központ másodjára rendezte meg a FIRST LEGO League nevezetű nemzetközi robotépítő és -programozó verseny győri fordulóját a Nemak támogatásával szombaton.
– A FIRST LEGO League egy országos verseny, amelyről aztán nemzetközi szintre lehet továbbjutni – mondta el Szilasi Péter Tamás, a Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. társadalmi kapcsolatokért felelős vezetője. – A győri fordulóval együtt az ország hat pontján zajlanak versenyek – tette hozzá.
Az első helyezett TövisCsapat
A nagy Közép-európai döntőig két szinten kell keresztüljutniuk a fiataloknak, erre márciusban kerül sor, s itt már Magyarország mellett Szlovákia, Csehország, Lengyelország és a német nyelvterület országai is részt vesznek majd.
A győri csapat is továbbjutó!
A szombati versenyen kilenctől egészen tizenhat éves korig mérhették össze tudásukat a fiatalok olyan feladatokban, amelyek jóval túlmutattak a LEGO programozás rejtelmein. Tizennégy csapat indult, hárommal több a tavalyihoz képest – ezzel a győri a legnépesebb magyarországi regionális döntőnek mondható.
A megmérettetés első két helyezettje, a budapesti TövisCsapat és a győri Mobilis Bits jutott tovább a versenysorozat februári, lengyelországi elődöntőjébe.
Kép: Mobilis