Roma diákok mutathatták meg tehetségüket
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságoktóber 13-án Gyömörén rendezte meg a ,,Ki mit tud?” elnevezésű versenyt, amelyen roma származású fiatalok mutathatták meg tehetségüket.
A szervezésben a rendőrséggel együttműködött a Háry László Általános Iskola és a Győr-Moson-Sopron Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat is.
A fellépőket zsűrizte Horváth Attila, korábbi ,,Ki mit tud?” versenyző, Varga Judit rendőr őrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelt főreferense, Tóth Margit Kornélia, az iskola igazgatónője, Hajnal Nikolett, a Téti Általános Iskola énektanára és Nyári Róbert, a megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke.
A színvonalas produkciók közül Sztojka Bianka és Surányi Kamilla (tánc), valamint Sztojka Brendon (dob) közös produkcióját választották ki, akik együtt képviselhetik Győr-Moson-Sopron megyét az országos megmérettetésen Budapesten.
A jó hangulatú versenyről a résztvevők díjakkal, különdíjakkal, továbbá emléklappal és ajándékokkal távozhattak.
police.hu