Győr+
2016.09.30. 16:17

Semmi pánik! Woody Allen a színházban

Ismét egy sikervárományos darabot mutat be a Győri Nemzeti Színház társulata a Kisfaludy Teremben: Woody Allen: Semmi pánik! című bohózatát láthatjuk szombattól, Simon Kornél rendezésében.

„A szerepkönyvem sarkát mossa majd a Földközi-tenger és a Balaton” – így búcsúzott el tőlünk Maszlay István a múlt évad végén, a Győri Nemzeti Színház Semmi pánik! című bohózatában kapott ugyanis főszerepet, rengeteg szöveggel. S mivel szombaton lesz a bemutató, a nyári szünet után rögtön elkezdte próbálni a társulat a darabot, Simon Kornél vezetésével.

 

Molnár Judit és Maszlay István

 

A történet szerint az ifjú amerikai diplomatát apja megbízza, hogy két hétig igazgassa a nagykövetséget. A szokásos adminisztráción kívül díszvacsorát kell lebonyolítania egy olajmágnás tiszteletére. A bonyodalmat az okozza, hogy váratlanul bemenekül a követségre egy turista, feleségével és bájos kislányával, akiket felbőszült arab fegyveresek üldöznek. Woody Allent 1965-ben ez a vígjáték tette a Broadway ünnepelt szerzőjévé. Még szerepelt is benne az Oscar-díjas rendező, előbb Axel Mageet, az ifjú diplomatát alakította, később pedig Walter Hollandert, a turistát.

Simon Kornél elárulta, a múlt évad végén, a 4×100 próbáin ugrott be neki, hogy a Centrál Színházban korábban már bemutatott darabot a győri közönség is imádná. Szórakoztató, de mégsem „gatyaletolós” humorral átszőtt darabot kerestek, Woody Allen műve tehát tökéletes választásnak bizonyult. Eredetileg egyébként egy meg nem nevezett közép-európai ország nagykövetségén játszódik a történet, valószínűleg Budapesten, ahol lakik egy bíboros, akit Mindszenty Józsefről mintázhatott a szerző. A Kisfaludy Teremben már az arab világba csöppenünk, aktualizálásról azonban szó sincs.

 

Fejszés Attila, Molnár Judit és Maszlay István

 

Maszlay István megfogalmazása szerint a szerepe az amerikai nyárspolgárról szól, arról a civilizációs lényről, aki úgy gondolja, hogy a világon bármely körülmények között neki minden jár, mert ő egy amerikai fehér ember, amerikai fehér férfi, vagyis a világ ura. Ezt a típust parodizálja Woody Allen.

A groteszk történet adta szüntelen jókedvet állatok is fokozzák, a darabban szereplő pap, aki nem mehet ki évek óta a nagykövetségről, bűvészkedik üres óráiban. Vincze Gábor Péter színész két bűvésszel próbálta szerepét, hogy aztán különféle varázslatokkal kápráztassa el a közönséget. „Az állatok nagyon jól idomítottak, a galamb sosem repül el, a begye alá kell tennem a kezem, s akkor fellép az ujjamra. Jóban lettünk nagyon, vele és a nyuszival is” – árulta el a színész.

Zoljánszky Alexandra

Fotó: Orosz Sándor