Győr+
2017.03.08. 09:06

Senki ne maradjon le – vallják a WHO tagvárosai

Egy egészséges város befogadó, biztonságos, rugalmas és fenntartható. E megállapítás jegyében gyűltek össze az európai egészséges városok Pécsett, ahol Győr is képviseltette magát.

„A győri önkormányzat 1989-től tagja a WHO Egészséges Városok mozgalomnak, 1994 óta pedig részt vesz az európai projektvárosi hálózatban is. Ötévente pályázat útján lehet elnyerni a részvétel lehetőségét, legutóbb 2014-ben pályáztunk sikerrel a tagságra.” – nyilatkozta lapunknak dr. Somogyi Tivadar alpolgármester. Kiemelte, az idei konferencián háromszázan vettek részt 52 projektvárosból és 17 nemzeti hálózatból. Magyarországról eddig Győrön kívül csak Pécs szerepelt projektvárosként, de 2017-től Székesfehérvár is részt vehet az európai hálózatban. Az alpolgármester hangsúlyozta, a város nem csak a konferenciák, de a hálózat munkájának is aktív résztvevője, és az eseményen elhangzott példák közül igyekszik minél többet átültetni saját gyakorlatai közé. „A konferencia alkalmával nem csak az egészségügyi, de szociálpolitikai, népesedési, környezetvédelmi kérdések is előkerülnek, minden olyan téma, amely egy város egészségképét befolyásolja.”

 

 

„Senki ne maradjon le” – ez volt a konferencia jelmondata, melynek tartalmát jól példázta Markku Vilenius, a Turkui Egyetem professzorának előadása, aki arra világított rá, hogy a 2010-2050-es időszak legfőbb feladata a technológia, az ember és a természet integrálása. A jövőkutató a holisztikus tervezést hangsúlyozta, a fenntarthatóság és egészség szempontjainak figyelembe vételével. Kiemelte, hogy az emberek bevonásával valósítható meg a “Tudatos város” koncepció, amelyben a város támogatja a lakosait, különösen a sérülékeny csoportokat abban, hogy növekedjen az egészségben eltöltött éveik száma. – összegezte Miklósyné Bertalanfy Mária WHO koordinátor.

 

Nagyításért kattintson a képre!

A konferenciát megelőző napon tartotta ülését az Idősek Egészsége Munkacsoport, amelynek egyedüli magyar résztvevője Győr volt. A résztvevő tagvárosok posztert készítettek az idősek érdekében végzett tevékenységeikről. A győri WHO Iroda által készített anyagot Takács Tímea a Szociális Egészségügyi és Lakásügyi Bizottság elnöke mutatta be. Kérdésünkre elmondta, az elkészített poszter jól tükrözte a város elkötelezettségét az idősebb generáció iránt és a város kifejezett célját, egy élhető környezet megteremtését számukra. „A poszter segítségével bemutattuk a jó győri gyakorlatainkat – így többek között szó esett az idős emberek lakhatási körülményeinek javítását célzó idősbarát lakásprogramról, a Beszélgető Hálózatról. Ha már Győr, akkor a sport sem maradhatott ki, beszéltünk a város által támogatott szépkorúak tornájáról is, melyen ingyenesen vehetnek részt az aktív idősek, s persze az Idősügyi Tanács munkáját is kiemeltük.”

A mozgalom 2018-ban fennállásának 30. évfordulóját ünnepli. A 2018-2022-re vonatkozó vízióról tovább folyik a gondolkodás a nemzeti hálózatokban és projektvárosokban, amelyről a döntés jövőre, a VI. ötéves periódust lezáró konferencián születik meg.


Papp Zsolt
Fotó (illusztráció): O. Jakócs Péter, Marcali Gábor