Győr+
2015.09.05. 10:00

Sikeres nyár után hasonló őszt kíván a polgármester

A városi közgyűlés őszi időszakának kezdete előtt arra kértük Borkai Zsoltot, értékelje a mögöttünk hagyott fél évet. Beszélgettünk a nyár eseményeiről, a városi beruházásokról, sportról és természetesen a menekültkérdésről is.

Először is engedje meg, hogy gratuláljak 50. születésnapja alkalmából!

Bár gombócból sem kevés az 50, de nagyon köszönöm. Rengeteg kedvességet kaptam, köszönöm szépen mindenkinek, aki valamilyen fórumon felköszöntött.

 

Így a nyár végén adja magát a kérdés, jutott idő a kikapcsolódásra, a nyaralásra az idén?

Igen, természetesen nagyon jólesett egy kicsit lassítani, feltöltődni, pihenni. Külföldi nyaralás nem szerepelt a programunkban, de sikerült végre több időt töltenem a családommal hétvégi házunk nyugalmában. Jutott idő hobbijaimra, így a sportolásra és a kirándulásra is.

 

Győr is rengeteg programot kínált a városiaknak és a turistáknak. Hogy értékeli az idei nyarat ebből a szempontból?

Nagyon pozitívan, hiszen az idei nyár valódi nyár volt. Persze olykor már túl magasra is szökött a hőmérő higanyszála, de ezúttal egy rendezvényünket sem kellett lemondanunk vagy elhalasztanunk rendkívüli időjárási helyzetek miatt. Ha visszagondolok akár a Szent László Napokra, akár a Táncfesztiválra, a Győrkőcfesztiválra, a Barokk Esküvőre vagy a Voices koncertre, több tízezer mosolygós arcot látok, ami a fesztiváljaink sikerét mutatja. A Dunakapu tér elkészültével nem csak tovább szépült Belvárosunk, de rendezvényeink szervezési lehetőségei is jelentősen bővültek. Több fesztiválunk kinőtte már a korábbi helyszíneit, amelyek nagyszerű otthonra leltek már az idén a megújult téren. Ennek jó példája volt a Bornapok, amelyet nem vittünk el a Széchenyi térről, hanem az esemény rangjához és méreteihez méltóan, kiterjesztettük a Dunakapu térre is, és nem titok, hogy az eddigi legsikeresebb borfesztiválunkon vagyunk túl. Úgy érzem, a Saragossa Band koncertje méltó lezárása volt az idei nyárnak, a szép időben gyakorlatilag teljesen megtelt a Belváros. Annak is örülök, hogy mindezt túlnyomórészt szúnyogmentesen, virágos környezetben sikerült megvalósítanunk.

 

Sport szempontból milyennek látja a mögöttünk hagyott időszakot?

Győr szempontjából mindenképpen sikeresnek. Júniusban női kosárlabda Európa-bajnokságot rendeztünk, aztán az új uszodánkban adhattunk otthont az úszó országos bajnokságnak, a telt házas női és férfi kézilabda-szuperkupa után hamarosan a maratoni kajak-kenu világbajnokság zajlik nálunk. A nyár fontos eseménye volt az is, amikor a Tbiliszi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál záróeseményén Győr, mint a következő rendező város átvette az olimpiai zászlót. A 2017-es esemény azért is lesz roppant fontos, mert ezt követően határoz majd a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a 2024-es nagy olimpia helyszínéről. Mondanom sem kell, a döntés előtt egy sikeres EYOF és egy sikeres vizes világbajnokság rendezése jó ajánlólevél lenne. Élsportolóink sikerei mellett a győriek egyéni teljesítményei is említésre méltóak, megsüvegelendőek. Ezúton is szeretnék gratulálni Fügi Andreának, aki 62 évesen teljesítette az Ironmant, vagyis 3,8 kilométert úszott, 180 kilométert kerékpározott és lefutott egy maratont, vagyis 42,2 kilométert! Az ő teljesítménye mutatja, hogy nem csak a világ- vagy olimpiai bajnokok lehetnek példaképek, hanem szüleink, nagyszüleink és bárki, aki akaraterejével, kitartásával, bátorságával és hitével erre rászolgál.

Ha már a sportnál tartunk, mit szól az ETO labdarúgócsapatának eddigi szerepléséhez?

Több mérkőzésen is kint voltam, így állíthatom, amit eddig láthattunk, az nagyon biztató. Ha így folytatják a fiatalok, jó esélyük lehet az NB II-be jutásra, mindjárt az első évben. Örömteli, hogy a játékosok szívvel-lélekkel küzdenek, és örömteli a szurkolók hozzáállása is. Jó látni, hogy az együttes mellé álltak, és hogy ilyen sokan látogatnak ki a meccsekre! Ennyit számít, ha valóban győri csapatnak szoríthatnak a győriek.

 

A 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált már érintettük, amelynek folyamatosan zajlanak a létesítményfejlesztései. Milyen egyéb beruházásokat emelne ki az év első feléből?

Jelentős infrastrukturális fejlesztések zajlanak a városban, elég, ha csak az állami pénzből megvalósuló keleti elkerülőre gondolunk, melynek első, Győrszentiván melletti szakasza befejezés közeli állapotban van. Az önkormányzat saját forrásból is folyamatosan igyekszik javítani a város közlekedési körülményeit. Köszönöm a győriek türelmét, amit a Kossuth híd lezárásának ideje alatt tanúsítottak. A beruházást úgy időzítettük, hogy az iskolakezdésre újra meg tudjuk nyitni a forgalom előtt. Iskoláink, óvodáink felújítására több százmilliót fordítottunk, többek között ablakcserékre, hőszigetelésre, udvarfelújításokra költöttünk, de a bölcsőde-felújítási programunkat is elkezdtük, a kis elsősöket pedig ingyenes kezdőcsomaggal fogadtuk az iskolákban. Ha már a gyerekeknél tartunk, számukra is folyamatosan igyekszünk még élhetőbbé, még szerethetőbbé tenni a várost, a nyár folyamán például a megszépült adyvárosi tó mellett adtunk át egy különleges, várat formázó játszóteret. Az állami és a saját forrás mellett az uniós pályázatokat is igyekszünk jól kihasználni. Ennek legaktuálisabb példája a napokban átadott közösségi kerékpárkölcsönző rendszer, amely nem csak a munkába, iskolába járást könnyíti meg és teszi környezetbaráttá, de turizmusunk számára is egy újabb színfolt lehet. A kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére amúgy is nagy hangsúlyt fektetünk, nem csak a belterületi kerékpárutakat bővítjük, de a térségi jelentőségű szakaszokat is. A korábban megvalósult Győr–Abda útvonal kiépítése után jelenleg a Győr–Gönyű bicikliút építése zajlik. A már említett Dunakapu téri felújítás mellett a mélygarázs elkészülte is fontos lépés volt a Belvárosi parkolás szempontjából, és ne feledjük, a nyár elején zártuk az újvárosi rehabilitáció első ütemét, amelyet természetesen szeretnénk a jövőben tovább folytatni.

 

Sikerekről, a város szépüléséről, fejlődéséről beszélgetünk, de nem kerülhetjük ki a menekültkérdést sem, ami Győrt is jócskán érinti. Ön felhívásban fordult a győriekhez, hogy mondják el véleményüket a kialakult helyzetről. Mik a tapasztalatai a visszajelzésekkel kapcsolatban?

Először is szeretném megköszönni a győrieknek, hogy odafigyeltek a kérésemre, és ilyen nagy számban reagáltak a felhívásra. Szeretném leszögezni azt is, hogy ezzel az akcióval nem megbélyegezni akartuk a menekülteket, de létrejött egy komoly probléma, és szerettem volna tisztán látni az emberek véleményét. Személy szerint nagyon sajnálom azokat az embereket, akiknek életveszély miatt kell elhagyni hazájukat, de ettől még a mostani helyzet nem normális, azzal mindenképpen foglalkozni kell, mert a város polgármestereként a győriek nyugalmát, biztonságát kell képviselnem. A több száz levélíró túlnyomó többsége a helyzet megoldását kéri, mert úgy érzik, tarthatatlan a mostani állapot. Persze kaptam néhány olyan levelet is, amelyek kritikát fogalmaztak meg a felhívással kapcsolatban, de még egyszer hangsúlyozom, ez nem a menekültek ellen irányul, hanem a város érdekében történik. Az nyilvánvaló, hogy Győr nem tudja megoldani az egész kontinenst súlyosan érintő kérdést, de a beérkezett véleményekkel a kezemben, el tudom juttatni a győriek álláspontját a kormányzat felé. Ezen felül helyi szinten is több intézkedést fogunk tenni, ilyen lehet például a mobil WC-k és még több szemetes edény kihelyezése, de a fokozottabb rendőri jelenlét is. Ezekről a későbbiekben részletesen is beszámolunk majd. Igyekszünk mindent megtenni azért, hogy megőrizzük a győriek nyugalmát, a város békés hangulatát. Ez nagyon fontos, hiszen kezdődik az iskola is, muszáj foglalkozni a sajnálatos helyzettel.

 

Szeptemberben újra kezdődik a közgyűlési időszak. Mit vár a második félévtől?

A közgyűlési helyszín az év második felében egy kicsit rendhagyó lesz, hiszen a Városháza dísztermének felújítása miatt ideiglenesen a Zechmeister Teremben tartjuk majd üléseinket. Mindezzel együtt nyugodt, konstruktív, és a város érdekeit szolgáló munkára számítok. Folyamatos egyeztetésben vagyunk a kormánnyal a várost a 2015–2020 közötti időszakban érintő, nagyszabású fejlesztések tekintetében. Győr tovább fog fejlődni, a győriek véleményének figyelembevételével igyekszünk a fejlesztési pénzeket elosztani. Folytatjuk továbbá az EYOF-ra való felkészülést, fejlesztéseink során pedig továbbra is próbálunk valamennyi városrészre odafigyelni, hiszen Győr élhetőségének további javítása a célunk. Fontosnak tartom felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a [email protected] e-mail cím már régóta üzemel, de most a menekültkérdés kapcsán került igazán a figyelem középpontjába. Itt azonban továbbra is várom az észrevételeket, kéréseket a lakosság részéről, továbbra is kérem, hogy osszák meg velem az adott témákat illetően a véleményüket, kérésüket, javaslataikat. Engedjék meg, hogy végezetül megragadjam az alkalmat, és a nyaralásukból visszatérőknek, a munkát újult erővel megkezdőknek sikeres őszt, a győri diákoknak, hallgatóknak pedig eredményekben gazdag tanévet kívánjak.