Győr+
2017.04.14. 10:59

Sikertörténet íródik a Vill-Korr Hungáriánál

Az egyre súlyosbodó szakemberhiány és az utánpótlás-nevelésben mutatkozó nehézségek miatt döntött úgy a Vill-Korr Hungária Kft., hogy belép a duális képzésbe. 2016 szeptemberében a Győri Ipari Parkban működő villamosipari vállalat és a Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakgimnázium és Szakközépiskola megállapodott, hogy a villanyszerelő szakmunkástanulók képzését hatékony együttműködés keretében valósítja meg.

A duális képzés első eredménye, hogy az április 3-án, a vállalkozás tanműhelyében megtartott szintfelmérő gyakorlati vizsgán 11 első éves villanyszerelő tanuló négyes átlaggal teljesített.

Gasztonyi László cégtulajdonos a vizsgát követő szülői értekezleten elmondta, a vállalat kiemelten kezeli a villanyszerelő tanulók oktatását. Tavaly ősszel korszerű tanműhelyt hoztak létre, hogy a lakatos- és villamosipari gyakorlati tudást korszerű, a mai műszaki feltételeknek megfelelő körülmények között, nagy tapasztalatú oktatókkal sajátíthassák el a diákok. Az első szintvizsga eredménye a Vill-Korr számára is igazolja, hogy jó eredményt csak komoly elméleti tudásra alapozott gyakorlati képzéssel lehet elérni.

Hatos Hajnalka, a PÁGISZ igazgatója nagyon sikeresnek minősítette az együttműködést. Mint mondta, az iskola számára fontos, hogy a diákok egy családias munkahelyen, biztonságos körülmények között szerezhessék meg a villanyszerelői szakmai tudást. Példamutatónak nevezte azt a tényt, hogy a Vill-Korr vezetői nemcsak a diákokkal, hanem szüleikkel is folyamatos kapcsolatot tartanak. Tavaly ősszel a képzés indulásakor, és most a szintvizsgát követően, a 11 tanuló szülei a cég központjában kaphattak hiteles információt fiaik gyakorlati tanulmányi eredményeiről.

Szemenkár Alajos, a szintvizsga-bizottság elnöke, a négyórás gyakorlati vizsgát követően értékelte a diákok teljesítményét. Összefoglalójában megállapította, hogy a lakatosipari és a villamosipari feladatokat is jól oldották meg a tanulók, és a mérési feladatokban szintén pontosan teljesítettek. Megítélése szerint egyértelműen látszik a diákok eredményéből a komoly elméleti és gyakorlati oktatói teljesítmény. A most lezajlott szintvizsga feltétele a villanyszerelő szakmunkás-bizonyítvány megszerzésének.

A gyakorlati oktatás következő szakaszaiban a Vill-Korr nemcsak a tanműhelyben, hanem a cég által végzett munkák helyszíneire is kiviszi a tanulókat, hogy valós villamosipari feladatok ellátását is megismerhessék.

 

Koloszár Tamás