Sokarcú mindenes TESZT: Ford Focus 1.5 TDCi EcoBlue ST-Line
A Ford Focus egyet jelent a multifunkciós kompakt fogalmával. Viszi a családot, miközben a sofőr élvezheti a csodás futóművet és a közvetlen kormányzást. Ezt az új Focus kiegészíti egyedi stílusú és beállítású felszereltségi csomagokkal. Jobb lett, mint volt.
Mindig különc a Ford kompaktja. Az első generáció még most is felismerhető az utcaképben a New Edge dizájn miatt. Aztán jött a szögletes, németes korszak, majd a harmadik generációnál a formái ismét gömbölyödtek. 2018-ban pedig egy, az eddiginél letisztultabb, sportosan nyúlánk, könnyed ívekkel rajzolt autót kapunk a Focus képében.
Méretbajnok
Az új C2, moduláris padlólemezre épített alsó középkategóriás kocsi 2.700 mm-es tengelytávja tekintélyes. Erre építve három karosszériavariánssal érhető el a modell. Ferdehátú ötajtós – tesztünk szereplője –, szedán, és méretes kombi. Az utóbbi közel 30 centiméteres hátsó túlnyúlásával és 608 literes csomagtartójával a Mondeo babérjaira tör. 4,7 méteres hossza ellenére a lemezruha dinamikus lett a puttonyos változaton is. Sőt! Az ST-line felszereltséggel kimondottan sportos, és még erős motorral is kérhető. A látványos külsővel megáldott kocsiba beülve trendi, jól tagolt, modern belső tér fogad: egyértelmű szellőzés-kezelők a középkonzol alján, fölötte a légbeömlők, aztán a rádió vezérlője, majd a lebegő tabletet imitáló érintőképernyő. A műszerfal teteje, és minden, ami a derékmagasságunk fölött van puha, alatta pedig minőségi, de kemény anyagokkal találkozunk. A kategóriában egy-két kivételtől eltekintve ez már kivételes luxus! Itt alapáron jár.
Utcai versenyző
Az ülés kellően leengedhető a padlóra, az ST-line verzió futóműve egy centivel lejjebb ül, a sofőr előtti körműszerek sportkocsisan függőlegesen állnak – és nem tükröződnek. Az ülés oldaltartása átlagon felüli, az alul lecsapott kormány jó fogású, a váltó mögött mód-kapcsoló is van. Normál, ECO, vagy Sport közül választhatunk. A tesztautóban az 1,5 literes 120 lóerős dízel erőforrás dolgozott. Ezt kombinálták az új, nyolcsebességes automata váltóval. A váltót egy tárcsával tudjuk kezelni, akár egy Jaguarban. Könnyen megszokható, helytakarékos és jól mutat az ülések között. A kerek kapcsoló közepén lévő M-betűvel jelölt gombot megnyomva, kézi üzemmódba is válthatunk – ekkor a kormányon lévő kapcsolókkal lépkedhetünk a fokozatok között. Enélkül is kanyarvadászatra csábít a Focus. A nagy kerekek ugyan többet közvetítenek az úthibákból, de megéri, mert a közvetlen irányíthatóság és relatív kis oldaldőlés kárpótol. Vajon elég a 120 lóerő? 130 km/h-ig tökéletesen! Német autópályázásra nyilván jobb választás a 2 literes, 150 lóerős, gázolajos, de spórbajnokoknak van egy 95 lovas, másfél literes, négyhengeres opció is.
Alapból jó
A Ford kompaktja kérhető korszerű benzinmotorokkal. A sokat dicsért ezres turbós 125 lóerővel, hatsebességes kézi váltóval nagyon jól duruzsol a Focus motorházteteje alatt. Nem érezni rajta, hogy alulmotorizált lenne, inkább egy jó kompromisszum: csendes működésű, nyomatékos és takarékos. Van egy másik háromhengeres verzió is, az 1,5 literes 150 vagy 182 lóerővel. Utóbbi már igazán sportos, a legerősebb Focus, az ST és RS modellek érkezéséig ez a csúcs. Az alapverzió is korrekt minőségérzetet ad, de választhatunk extra kényelmes Vignale felszereltséget, amit akár adaptív futóművel is kombinálhatunk, amiben lehet minden bőr.
Csúcsra tör
Szériában sávtartót, ütközésmegelőző rendszert, és még LED nappali menetfényt is kapunk. A választható felszerelések között polaroid szemüveggel is használható head-up-display, Bamp;O Audio csomag, és hangulatvilágítás is megtalálható. Az árképzés ennek ellenére barátságos, mert listaáron 4,85 millió forinttól indul az ötajtós és a limuzin, a kombi pedig némi felárral kapható. Egy ST-line – ajánlott – szint kevesebb, mint 7 milliót kóstál, a csúcsmodell pedig nagyjából 8,5 millió. Ennyiért viszont már az ütőképes dizájn és jó műszaki alapok mellé komoly teljesítmény is jár. És érkezik a Focus Active széria emelt futóművel és terepjárós kinézettel.
Kép és szöveg: Nagy Viktor