Stoppolás: végtelen szabadság és személyiségfejlesztés

Zichó Viktor, aki a közelmúltban a Dr. Kovács Pál Könyvtárban tartott előadásán különleges utazásélményéről mesélt a győrieknek, 45 nap alatt, közel 200 stoppolásos fuvarral, az éjszakákat 30-35 különböző szálláshelyen töltve – sátorban, a szabad ég alatt hálózsákban éjszakázva, vagy épp a couchsurfing adta lehetőségeket kihasználva – érte el utazása célját, a Perzsa-öbölt.

A szürke hétköznapokban épületenergetikai mérnökként dolgozó fiatalember munkája mellett három szenvedélynek hódol: szeret utazni, fotózni és hegyet mászni. Szerencsésnek mondhatja magát, hiszen egyik hobbiját könnyedén összekapcsolhatja a másik kettővel. Miközben a világot járja, fényképezhet, utazás közben pedig meghódíthatja a magas, mászásra hívó csúcsokat.

Viktor átütő lelkesedéssel mesélt lapunknak a világ iránti kíváncsiságáról, illetve a stoppolás szabadságot adó érzéséről.

„Édesapám és keresztapám is az utazás megszállottja, így nem is tehettem ellene, úgy ragadt rám is ez a szenvedély. Igazából ugyanúgy nekivágok az ismeretlen világnak, mint ők, csak én ezt sokkal nomádabb és költséghatékonyabb formában teszem. A stoppolást – mint utazási lehetőséget – választom, amikor csak tehetem, mert végtelenül szabadnak érezhetem magam közben, és bármilyen kötöttség nélkül juthatok el egyik helyről a másikra” – mesélte Zichó Viktor.

A stoppolás másik előnyeként pedig azt fogalmazta meg a lelkes utazó, hogy a rengeteg emberrel való találkozás, beszélgetés a személyiségének fejlődését hozza magával. „Annyira sokféle embertípust látok útközben, hogy szinte globális képet kapok a világról. Szembejön sok vidámság és szomorúság, pozitív, illetve negatív hozzáállás is az élethez. Mivel egyik emberrel sem töltök annyi időt, hogy rám ragadhasson az ő életfilozófiája, egyszer csak elkezdem hámozgatni, és amivel képes vagyok azonosulni, azt továbbviszem magammal az útra” – hangsúlyozta Viktor.

A törökök és a perzsák vendégszeretete szinte elvarázsolta az utazó fiút. Az élménybeszámoló kapcsán felidézte azokat a napokat, amelyeket egy kedves családnál töltött, pedig ő csak egy fuvarra számított. A sofőr azonban meginvitálta otthonába, vacsorával kínálta, bemutatta családjának, majd szállást ajánlott neki a házában. Mindezt pedig egyetlen „köszönömért” cserébe.

Akadt Viktor útja során olyan autós is, aki minden kérdezés nélkül elvitte magával Törökország legnagyobb meteorkráteréhez, utólag mondván, hogy ezt neki, mint utazónak, feltétlenül látnia kell. „A sok-sok utazás, találkozás új kapcsolatokat teremt, olyan barátságok köttetnek egy-egy hosszabb beszélgetés után, amelyeket aztán itthonról, az internetes kommunikációs lehetőségekkel életben tudok tartani. Tehát mindig van hová visszamennem, vannak, akik visszavárnak. Ez pedig hihetetlen jó érzés” – összegez Zichó Viktor.

Szerző: Simon Barbara