Szakmai nap keretében járták be a FIEK létesítményeit

Győr+
2019.06.28. 10:48

Laborlátogatásokkal egybekötött szakmai napot tartottak a Széchenyi István Egyetemen a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ projekthez kapcsolódóan. Bemutatkozott többek között a VR- , az Anyagvizsgáló-, a Környezetipari-, a Talajvizsgáló-, az Elektromobilitás-, a BIOT- és a Rádiófrekvenciás Vizsgáló Laboratórium, bemutatták a kiberfizikai rendszerekkel kapcsolatos kutatásokat és a hallgatói csapatok székhelyeit is.

A kis- és középvállalatok nemzetközi versenyképességét támogató szolgáltatások fejlesztésével kapcsolatban Frank Ágnes, a Menedzsment Campus Kompetencia Központ irodavezetője elmondta, hogy a hallgatói innovációs projektek, a KKV innovációs tanácsadás és a menedzsment kutatások területén már komoly eredményeket tudnak felmutatni, és az innovációs képességeket fejlesztő képzéseket, tréningeket tekintve is komoly előrelépés várható. A hallgatói innovációs projektekben az első szakaszban négy céggel dolgoztak együtt, a záróprezentáción a KKV-k olyan elégedettek voltak az eredménnyel, hogy helyben jelezték, szeretnének továbbra is együttműködni az egyetemmel. Ősztől már nyolc KKV-vel terveznek közös projektet, 2020-tól pedig már húsz-húsz projektet szeretnének félévente futtatni. Az innovációs tanácsadás és a menedzsment kutatások is érintik a KKV-ket. Kéttucatnyi kutatóval dolgoznak együtt azért, hogy a vállalkozások számára hasznosítható tudást generáljanak a versenyképesség növelésében. Az innovációs képességeket fejlesztő képzések, tréningek területén ősszel saját workshop sorozatot indít a Menedzsment Campus „Innovációs inspirációk” címmel.

A Nyitott VR Labort Dr. Csapó Ádám, a VR Learning Centert Dr. Horváth Ildikó mutatta be. Fejlesztéssel, kutatással, oktatással és ismeretterjesztéssel egyaránt foglalkoznak a 3D-technológiák, virtuális valóság világában. A magyar keretrendszer, a MaxWhere fejlesztőivel szorosan együttműködve hoznak létre oktatási és prezentációs tereket, és kutatják is a hatékonyságukat. Az interaktív 3D technológiák előnyei többek között az egyszerű használatban és az információk feldolgozásának hatékonyságában rejlenek. Ötven százalékkal gyorsul a nagy mennyiségű információátadás, és a tartalom összetettségétől függően 30-50 százalékos teljesítményjavulást lehet kimutatni a VR Learning rendszerben. Nemcsak oktatási anyagokat készítenek VR-ra optimalizáltan, hanem VR fejlesztő szakmérnök- illetve szakemberképzést is kínálnak.

A kiberfizikai rendszerek alprojekthez tartozó fejlesztések egy része az Automatizálási Tanszék Robottechnikai Laboratóriumával közösen valósul meg. Dr. Ballagi Áron és Dr. Kovács János mutatta be az általános célú logisztikai autonóm platformmal kapcsolatos fejlesztéseiket. Gyakorlatilag egy robotkocsiról van szó, amihez hasonlók már léteznek, de nagyon magas az áruk. Az a cél, hogy ár-érték arányban olyan fejlesztés valósuljon meg, ami hazai viszonyok között is piac- és versenyképes lehet. Ennek érdekében olcsóbban beszerezhető eszközökre fejlesztenek algoritmusokat. Három szinten, dinamikai szimulált rendszerben, kicsinyített robotmodellen, és valós méretű eszközön, ötven kilogramm szállítási kapacitású ipari roboton tesztelik az algoritmusokat, végzik a fejlesztéseket.

A FIEK-projektnek köszönhetően az új, Multifunkciós Épületben leltek méltó otthonra a világversenyeken, nemzetközi mezőnyben is előkelő helyezéseket elérő hallgatói csapatok. A szakmai nap résztvevői tájékoztatást kaptak a Formula Student versenysorozatban szereplő Arrabona Racing Team, az FS-sorozatba motort szállító SZEngine, a Schell Eco-marathonon induló SZEnergy és a betonkenuval versenyző SZEnavis hallgatói csapatok kimagasló eredményeiről, fejlesztéseikről, és a csapattagság kézzel fogható előnyeiről a munkaerőpiacon.

A Fékpad-épületben az Elektromobilitás Kutatóközpont munkatársai várják a megrendelőket


A szakmai nap következő helyszínén, az új Fékpad-épületben, az Elektromobilitás Kutatóközpontban Dr. Vajda István professzor és munkatársai elmondták, hogy komoly ipari cégek jelentős fejlesztési munkálatokat terveznek a laborba hozni, mégpedig úgy, hogy nem pusztán a laborhelyiségeket akarják bérbe venni, hanem számítanak a központ munkatársainak tudására, tapasztalatára is. Nagy teljesítményű hajtásokat magas fordulatszámon ugyanúgy tudnak vizsgálni, mint a közepes és kisebb teljesítményű gépeket. Kutatási és oktatási célokat egyaránt szolgálnak a berendezések. A nagy teljesítményű fékpad, amelyen éppen egy Audi-hajtást teszteltek, önmaga is prototípus, és egyedülálló lehetőségekkel rendelkezik Közép-Európában. A gyártóval, az AWL-lel közösen dolgoznak azon, hogy maximálisan kihasználják a benne rejlő lehetőségeket. A fékpadon tetszőleges üzemállapotot tudnak előállítani, és sokféle szempontból vizsgálni lehet nemcsak a villamosgépek teljesítményét, hanem egyéb tulajdonságait is. A legigényesebb megrendelők különleges kívánságainak is meg tudnak felelni.

Dr. Hargitai Hajnalka az Anyagvizsgáló Laboratóriumban működés közben mutatta be a 3D-fémnyomtató, lézerszinterező működését, amihez új, a gyártási paraméterek változtatására alkalmas szoftvert illesztettek. Emellett a labor előkészítőjébe szereztek be új mintabeágyazót, csiszoló-polírozó gépet, illetve egy vágó berendezést.

Munka közben a 3D-fémnyomtató, lézerszinterező


Dr. Torma András a tervezett Környezetipari Nyitott Laborral kapcsolatban elmondta, hogy méréssel és modellezéssel egyaránt foglalkoznak majd. Példaként említette a felszíni és felszín alatti vizek, ipari vizek minőségvizsgálatát. A modellezés pedig már a tervezés szakaszában lévő beruházásokat is érintheti. Komplex életciklus értékelést is fel tud vállalni a labor, ez pedig azt jelenti, hogy egy termék, vagy folyamat teljes életciklusát vizsgálni tudják a „bölcsőtől a bölcsőig”. Más képet kaphatunk ugyanis, ha a gépjárműnél nem csak a használati fázist nézzünk, hanem belevesszük azt is, hogyan termelik a nyersanyagokat, hogyan gyártják a gépjárművet, hogyan használják, és hogyan lesz belőle hulladék.

Giczi Zsolt a Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karon létesülő Talajvizsgáló Laboratórium terveit vázolta fel. A műszerbeszerzés már nagyrészt lezárult, a helységek átalakítása folyamatban van. A sikeres gazdálkodáshoz elengedhetetlen a megfelelő tápanyag-gazdálkodás, ehhez feltétlenül szükséges az azt megalapozó laboratóriumi talajvizsgálat. Nézni fognak olyan fizikai-kémiai talajjellemzőket is, amelyek befolyásolhatják az egyes tápelemek felvehetőségét és mobilitását. Emellett jogszabályokban előírt vizsgálatokat is végeznek majd.

Dr. Feszty Dániel a járműiparhoz kapcsolódó BIOT laborról beszélt. Óriási hangsúlyt fektet a járműipar arra, hogy az autók belső zajszintjét kontrollálja, meg tudja jósolni szimulációs módszerekkel. Az utastérben lévő anyagok zajelnyelő képességének, akusztikai adatainak vizsgálatát BIOT laborban lehet elvégezni. A világon jelenleg két erre alkalmas nagyobb központ van, az egyik Kanadában, a másik Franciaországban. A győri egyetemen épülhetne ki egy harmadik központ, ami már most nagyon nagy érdeklődésre tart számot a járműiparban. Az egyetem kutatási potenciálja a megfelelő környezet arra, hogy tovább fejlesszék a mérési módszereket. Várhatóan szeptemberben érkeznek meg a szükséges eszközök, és a tervek szerint az új labor a jövő év elejétől szolgálni tudja az iparágat.

A Rádiófrekvenciás Vizsgáló Laboratóriumban Prukner Péter mutatta be a metaanyag antenna tervezéssel és optimalizálással kapcsolatos kutatási területeiket. Fontos cél, hogy úgy csökkentsék az antenna méreteit, hogy a paraméterei megmaradjanak, vagy akár javuljanak is közben. Az ötödik generációs mobilhálózatoknál egyre több bázisállomást kell majd telepíteni, sokkal több antennára lesz szükség, és több szempontból előnyös, ha az antenna mérete csökkenthetővé válik. Az antennaoptimalizálással párhuzamosan az ISM-sávon belüli sávtisztaságot is vizsgálják. Az alprojekt eredményeként a gyártórendszerekben detektálni tudják a problémaforrásokat. Folyamatosan monitorozható lesz a gyártósor valós időben, könnyen használható, kisméretű eszközök segítségével.

Fotók: Májer Csaba József

Nyerges Csaba/Széchenyi István Egyetem