Szakmát adnak, munkát kapnak

Győr+
2014.03.12. 15:17

A Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület, Európai Uniós és állami támogatással a hátrányos helyzetűeknek indított munkaerő-piaci programot.

18 hónap alatt valósul meg az a projekt, melyre a győri egyesület igényelt és nyert támogatást, közel 75 millió forint értékben. A programban hátrányos helyzetben élők – így alacsony iskolai végzettséggel, elavult szakképesítéssel rendelkezők, valamint tartósan munkanélküliek, etnikai kisebbséghez tartozók – szerezhetnek piacképes szakmát. „2005 óta foglalkozunk tulajdonképpen roma integrációval, ezért is volt fontos, hogy a jelenlegi projekttel közvetlenül tudjunk segíteni a hátrányos helyzetű embereken. 33 főt tudunk bevonni az OKJ-s rendszerben zajló, személy- és vagyonőr, valamint konyhai kisegítő tanfolyamokba. Közülük a legeredményesebben teljesítőknek egy évig vállaljuk a foglalkoztatását” – árulta el portálunknak Jakus László.

Az egyesület elnöke hozzátette, hogy nem csak a szakmaszerzés a cél, hanem az is, hogy az érintettek tartósan jelen lehessenek a munkaerő-piacon. „Alapvetően szerencsés a térségünk, hiszen nagyon alacsony a munkanélküliség és egyre biztatóbbak a mutatók. Sajnos azonban továbbra is akadnak olyan rétegek, amelyek nehezen tudnak visszalépni az elsődleges munkaerő-piacra. Ezért is dolgoztuk ki ezt a programot úgy, hogy kifejezetten a nehéz sorsúaknak nyújtson lehetőséget. Különféle szolgáltatásokkal, tanácsadásokkal és természetesen a képzéssel segítjük a boldogulásukat” – tette hozzá Jakus László.

Tanulástechnikai tréning, kulcskompetencia-fejlesztés, konfliktuskezelési tréning, workshop, de többek között csapatépítő foglalkozások mind-mind a résztvevők ismereteinek szélesítését, társas kapcsolataik fejlődését szolgálják a projekt során. Megtanulják továbbá azt, hogy hogyan készüljenek fel egy-egy állásinterjúra, vagy hogyan viselkedjenek egy adott stresszhelyzetben.

„Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület projektjére. Jelentkeztem rá, és örülök, hogy sikerült. Nagyon bízom benne, hogy a későbbiekben el tudok majd helyezkedni a megszerzett szakmával, hiszen dolgozni szeretnék!” – mondta a Győr Plusznak Füzesi József, a program egyik résztvevője.

A több hónapos tréning során a mentorok közreműködésével megtörténik a szociális állapot felmérése, valamint a gátló tényezők feltárása is. A célcsoport tagjai egyéni konzultációkon is részt vehetnek a 2015 áprilisáig tartó képzésben.

 

Csapucha Adrienn