Hetvenévesen harmincadik könyve, az Adjisten, Olgyay! című jut el az érdeklődőkhöz a Győrött élő újságírónak, Joó Józsefnek, akit a Palatia Nyomdában készült új prózakötetéről és további terveiről kérdeztünk.
„Egykor úgy jártam a vidéket, hogy minden szót ellessek, ami a közelemben hangzik. Tudni akartam, mi történik körülöttem; megosztottam ezeket az olvasóval. A történetek mögött a megörökített, feljegyzett idő, tapasztalás sorakozik. Most újra kézbe vettem azokat az írásokat – tizenhatot –, amelyek szereplői közel álltak hozzám, tudományt, képesítést adtak. Hivatkozom rájuk, és nem maradok magamra. Ismerősök arca egy távoli, elfeledett életemből. Mérceként szolgálnak. A kérdés, amelyre válaszolni kellene, de nem tudok: miért alakult egyikük sorsa így, a másiké amúgy? Alighanem mindegyiküket elbolondította már a halál, kicsalta a temetőbe. A saját történetüket mondták, élményekkel, felismerésekkel gazdagodtam. Nem feledem őket, csak azért, mert emlékezni akarok az árokcsászárra, a prédikátorra, a hagyományőrző együttes táncosára, a naplóíróra, a timsós-faggyús fehértímárra, a festőművészre, a pézsmavadászra. Hogy az én történetem is egy kicsit jobb legyen. Ma másmilyen értelem fakad, másfajta beszéd. Emlékezés ez emberekre, fölöttem szálló madarakra, meg azokra az évtizedekre, amikor laptudósító koromban a tiszta levegőjű tájakon barangoltam. Száz dűlőn gyalog. Kiadásra várnak, rendezgetem két verseskötetem (Lombból vetett ágy, Ahol a tenger) kéziratát, aztán forgatom a fejemben egy karikatúrakönyv ötletét, az olimpiára készülne, munkacíme már van: Tokijoó” – válaszolta a szerző.
Gy.P.