Székely Bicskarendben részesült a győri költő
Az elmúlt év kiemelkedő szerzőinek járó Székelyföld-díjakat pénteken osztották ki Csíkszeredában. Ezúttal egy győri költő is van a kitüntetettek között.
Minden alkalommal egy magyarországi szerző munkásságát is díjazzák. A Székely Bicskarend új taggal gazdagodott: Villányi László győri költőnek, a Műhely folyóirat főszerkesztőjének ítélték oda a szimbolikus értékkel bíró bicskát.
Villányi László a díjátadón (fotó:szekelyhon.ro)
Idén Karácsonyi Zsolt, József Attila-díjas romániai magyar nyelvű költő, műfordító, színház- és irodalomkritikus, a kolozsvári Helikon című irodalmi folyóirat főszerkesztője, az Erdélyi Magyar Írók Ligája elnöke, mellette dr. Nagy Lajos rétyi körorvos, helytörténész, író kapta meg a neves elismerést.Rajtuk kívül másokat is díjazott a folyóirat szerkesztősége.
Az 1997-ben alapított Székelyföld folyóirat minden évben kitünteti az előző esztendőben legkiemelkedőbbet alkotó szerzőit.
A korábbi években többek között Nagy Gáspár, Buda Ferenc, Szepesi Attila, Ágh István, Oravecz Imre kapta meg ezt az elismerést.
F.G.
fotó: Marcali Gábor